Júniustól heti két Budapest-Baku járat

0
11

Nyártól hetente két alkalommal indul közvetlen Wizz Air járat Budapest és Baku között – jelentett be a diszkont légitársaság budapesti székhelyén.

A Wizz Air első, Budapest-Baku járata

Az új járat elindításáról Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter április eleji bakui tárgyalásai idején született megállapodás. Az új járat már szerepel is a légitársaság oldalán, a foglalási rendszerben.

A Wizz Air első, Budapest-Baku járata június 17-én, hétfőn este 21 óra 25 perckor indul a kaukázusi ország fővárosába és helyi idő szerint másnap, azaz kedden hajnalban 4 óra 10 perckor (a nyári időszámítás szerint) ér földet. A gép 5 óra 45 perckor indul vissza bakui Hejdar Alijev Nemzetközi Repülőtérről (amelyet a jelenlegi azeri elnök édesapjáról neveztek el) és mintegy 4 órányi repülés után kedden, budapesti idő szerint 5 óra 50 perckor érkezik Magyarországra. A péntek esti járat szombaton hajnalban indul vissza és a négyórás időeltolódás miatt szombat kora reggel majdnem ugyanebben az időben érkezik Budapestre. A visszainduló járat különlegessége, hogy szinte végig a felkelő nappal egy irányba repül Magyarország felé.

Irány Ázsia és Dubai!

Ez lesz a Wizz Air első interkontinentális járata Budapestről, hiszen Baku már az ázsiai kontinensen fekszik. A röviddel ezelőtt bejelentett másik ázsiai desztináció, a dubaji Wizz Air járat pedig 2013 októberében indul. A Budapest Airport jelenlegi útvonalhálózatában eddig a Qatar Airways dohai járata volt az egyetlen menetrendszerű interkontinentális járat.

„Nagy öröm számunkra, hogy a bakui járattal tovább bővül a Budapest Airport útvonal választéka” – jelentette ki Patrick Bohl, a Budapest Airport légiközlekedési üzletfejlesztési vezetője. Hozzátette: „a Wizz Air ezzel folytatja a budapesti bázisának dinamikus fejlesztését, ennek révén tovább nő a légitársaság itt állomásozó gépeinek kihasználtsága és a repülőtér forgalma.”

Miért éppen Baku?

A mostani bakui járatnyitást egy sor magas szintű  magyar-azeri politikai egyeztetés előzte meg, így pl. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly júniusi bakui tárgyalásai Ilham Alijev azeri államfővel, illetve Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi- és külgazdasági kapcsolatokért felelős államtitkárának megbeszélései az azeri vezetőkkel. Azerbajdzsán a kaukázusi térség leggazdagabb állama, amely hatalmas olaj- és földgázkincsre alapozhatja gazdasági fejlődését. A 86 000 négyzetkilométer területű országnak mintegy 9,3 millió lakosa van.

Azerbajdzsán nemzeti légitársasága, az Azerbaijan Airlines 29 gépes flottával büszkélkedhet, amely szinte kizárólag korszerű nyugati típusokból áll (Airbus, Boeing, ATR). A bakui Hejdar Alijev Nemzetközi Repülőtérre menetrendszerinti járatokkal üzemel egyebek mellett az Austrian Airlines, a CSA cseh légitársaság, az orosz Aeroflot, az Iran Air, és a Qatar Airways.

fotó: Szunyó