Közel Afrikához

A mesebeli Afrikát idézte és hozta közel az a workshop, amelyet március 12-én tartottak az Európa Hajón Spotlight Afrika néven.

Közel Afrikához

Igen ízelítő Afrikából, mert igaz, hogy számszakilag és földrajzilag évente közel százezren utaznak Afrikába, de ez többnyire az Észak-Afrikai Arab világot, üdülőhelyeket jelenti, pedig az igazi Afrikát a Saharán túli Közép- és Dél-Afrika, a szavannák, mocsarak, őserdők, magas hegyek, gazdag állatvilág, a vályogviskók, a lüktető metropolisok, a fehér homokos tengerpartok, nemzeti parkok, kiapadt folyók és mindent feloldó és feledtető állandóan mosolygó fekete bőrű, nagy kerek szemű gyerekek jelentik.

Afrika szerelem első látásra

Afrika itt volt Budapesten, bemutatkozott a magyar utazási szakembereknek Botswana, Kenya, Mozambik, Seychelles-szigetek, Uganda, Zambia, Zimbabwe, Etiópia, Malawi, Namíbia, Dél-Afrika, Tanzánia.

A rendezvény szervezője Paddington Tucker elmondta, tisztába vannak azzal, hogy Magyarországon nem sokan hallottak még ezeknek az országoknak a turisztikai kínálatairól, hogy nem sokan engedhetik még meg maguknak, hogy itt vakációzzanak, de ha nem kezdik el a kapcsolatépítést, akkor remény sincs arra, hogy fejlesszék ezeket a kapcsolatokat. Ezért jöttek Budapestre bemutatkozni.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egres granita

Hozzávalók az Egres granita elkészítéséhez: 1/2 kg egres50 g gyümölcscukor4 dl víz2 db lime leve1/2 citrom leve Elkészítés: Az egrest...

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!