HomeTurisztikaBelföldSzeptember 7-től közlekednek az új metrók

Szeptember 7-től közlekednek az új metrók

Szeptember 7-től közlekednek az új metrókA tervek szerint szeptember 7-én áll forgalomba az első Alstom-metrószerelvény a 2-es vonalon – tudta meg két egymástól független, az ügyet jól ismerő forrásból csütörtökön az MTI. Ezt követően havonta 2-3 új metrókocsit tudnak majd forgalomba állítani.

{module 221}

Jelenleg négy szerelvény van Magyarországon, de ezek közül egyelőre csak egyet állítanak forgalomba, a többit még vizsgálja a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). Ezek üzembe állításával párhuzamosan a BKV elkezdi tartalékba helyezni a régi szovjet Ev típusú szerelvényeket.

Az Alstom 22 szerelvényt gyárt a 2-es vonalra 150 millió euróért. A járműveket 2008 májusától egy éven át szállították volna le, de a végleges típusengedélyt főként a fékek magyar jogszabályban rögzített szabályoktól való eltérése miatt nem kapták meg az NKH-tól. Emiatt a főváros szerződést bontott, amit 2011 júliusában megváltozott tartalommal újra hatályba léptettek. Ettől számítva 330 napja volt az Alstomnak arra, hogy leszállítsa az első szerelvényt. Ennek ünnepélyes átadása július 10-én volt.

Az Alstom július 10-én hivatalosan is átadta az első metrószerelvényt Budapest Főváros Önkormányzatának. A kettes metróvonalon futó orosz kocsikat leváltó szerelvények bemutató tagjának kulcsait Patrick Kron, a francia Alstom Csoport elnök-vezérigazgatója adta át Tarlós István főpolgármesternek a Puskás Ferenc Stadion metróállomáson. A francia gyártó az utóbbi egy évben megszerezte az összes szükséges engedélyt a 22, ötkocsis szerelvényre, amelyek a piros vonalon járnak majd.

A fékrendszeren történt módosítások után az Alstom metró egy átfogó teszt keretében 35 ezer kilométert futott utasok nélkül a kettes metró alagútjaiban. A Nemzeti Közlekedési Hatóságtól a végleges típusengedélyt idén június esején szerezte meg a Metropolis.

A 100 méter hosszú szerelvények egyenként 1023 utast tudnak szállítani, közülük 209-en le is ülhetnek. A szerelvények egyterűek, a kocsik között 1,5 méter széles átjárók vannak. Ugyanitt a magas utasoknak figyelniük kell a fejükre, bár az alacsony átjáróra sárga-fekete matricák is figyelmeztetnek. A légkondícionálóval is felszerelt vonatok a budapesti hálózaton maximum 70 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek.

A Franciaországban tervezett metrók hajtásrendszere Magyarországon készült. A kocsiszekrényeket az Alstom katowicei üzeme gyártotta és szerelte össze. A környezettudatosság jegyében a felhasznált anyagok 98 százaléka újrahasznosítható. A metrógyártásban 70 éves tapasztalattal rendelkező Alstom építette a Földön futó metrók negyedét, a Metropolisból jelenleg több mint négyezret értékesítettek.

richpoi.com

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Lecsó – ahogyan mi szeretjük

A nyár kihagyhatatlan, klasszikus - alapvetően 4 alapanyagra épülő - fogása a lecsó. Számtalan variációja létezik, ezért igazából nem is beszélhetünk tökéletes lecsóreceptről. Illetve mégis:...

Benczúr aprópecsenye

Körülbelül két órát beszélgettünk, a Hotel Benczúr új séfjével. Ültünk a séf fülkében, időnként bejöttek munkatársai, valamit kérdeztek, ő végig mosolygott, sőt mosolygott a...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!