HomeGasztronómiaGasztroKegyelemdöfés az éttermeknek?

Kegyelemdöfés az éttermeknek?

Kegyelemdöfés az éttermeknek?Az elmúlt egy évben reálértéken kevesebb pénzt költöttek a magyarok vendéglátóhelyi étkezésre, mint 2009-ben, legtöbben étterembe és gyorsétterembe járnak. A csökkenő reáljövedelmek mellett az utolsó tőrdöfés lehet a hivatalos vendéglátásnak az úgynevezett lakáséttermek esetleges legalizálása.

{module 221}

Reálértéken kevesebb pénzt költöttek a magyarok vendéglátóhelyi étkezésre, mint 2009-ben, legtöbben étterembe és gyorsétterembe járnak – közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet. A hazai lakosság étkezési szokásait 1989 óta vizsgáló piackutató cég felmérése szerint az egy főre eső költések reálértéken számolva csökkentek 2009-hez képest, viszont nem változott a legalább alkalmanként otthonukon kívül étkezők aránya, négyből három megkérdezett legalább alkalmanként étkezik otthonán kívül is.
A vendéglátósokra nehezedő nehézségek között egy újabb is feltűnőben van, a külföldön már népszerű lakáséttermek hazai megjelenése. Ezeken a helyeken főzni szerető emberek a saját, vagy épp valaki más lakásában tartanak gourmet vacsorákat, elsősorban természetesen ismerősöknek és ismerősök ismerőseinek.

A területet a turizmusról és vendéglátásról szóló, készülőben lévő törvény szabályozza majd – bár egyelőre nem tudni mikor és hogyan. Dr. Antalffy Gábor a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) ügyvezető elnöke a Piac&Profit kérdésére kifejtette, a lakásétterem mint kategória megjelenése a vendéglátásról szóló jogszabályban egy, a feketegazdasághoz tartozó terület elismerését jelenti. Bár a törvény működési-végrehajtási rendelete egyelőre nem ismert, az érdekképviselet azt javasolta, amennyiben a lakásétterem hivatalos vendéglátási kategória lesz, úgy az éttermekhez hasonlóan szigorú szabályozás alá essen mind adózási, mind népegészségügyi szempontból.

A szakember véleménye szerint a fő probléma ugyanis, hogy míg a vendéglőkre számos szigorú előírás (HACCP minősítés, élelmiszer biztonság, munkaügyi ellenőrzések stb.) terhe nehezedik, addig az interneten meghirdetett „baráti hangulatú vacsorák” szervezői ezen terhektől mentesen, így sokszor jóval a vendéglői ár alatt kínálják szolgáltatásaikat. Ez az igazságtalan versenyelőnyből induló konkurencia pedig Antalffy szerint egy újabb tőrdöfés a reáljövedelmek csökkenése miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő vendéglátóiparnak.

Az igazságtalan versenyelőny újabb tőrdöfés az amúgy is nehéz helyzetben lévő vendéglátóiparnak

A lakásétterem fogalmának törvénybe iktatásával Antalffy szerint hasonló a helyzet, mint az ún. „falusi vendégasztal” fogalmának bevezetésével. Ez a borászatok számára teremtett volna lehetőséget a tervek szerint, hogy italaik mellé engedékenyebb szabályoknak megfelelve kínálhassanak kóstolót, valójában azonban teljes éttermi szolgáltatássá terebélyesedett, a lakásétteremmel együtt hátrányt okozva azoknak a vállalkozóknak, akik minden szabályozást betartva a hivatalos vendéglátás keretei között kívánnak érvényesülni.

Ugyanakkor a Gfk felmérése szerint az elmúlt egy évben egy alkalommal legtöbbet a hagyományos étteremben, vendéglőben költöttek a megkérdezettek, átlagosan 2.400 forintot. Büfékben, pizzériákban hasonlóan alakult az egy alkalommal regisztrált költés értéke, míg a gyorséttermekben 1.200 forintot hagytak a kasszánál. A megkérdezettek 53 százaléka nyilatkozott arról, hogy járt hagyományos étteremben, vendéglőben az elmúlt egy évben. Ők inkább tartoznak a 40-49 éves korosztályba, az átlagnál magasabban kvalifikáltak és ezzel együtt jellemzően magasabb a havi nettó jövedelmük is.

A lakosság körében a büfék és pizzériák egyaránt népszerűek, minden második megkérdezett jelezte, hogy volt ilyen típusú vendéglátó egységekben az elmúlt egy évben. A büféket és pizzériákat jellemzően inkább férfiak látogatják. Gyorsétterembe az elmúlt időszakban saját bevallása szerint a megkérdezettek 46 százaléka tért be. Közöttük legnagyobb arányt a fiatalabb korosztály képviseli.

A válaszadók egyharmada az otthoni étkezésen túl az iskolában, illetve munkahelyen működő étkezdében eszik. Tíz megkérdezettből az otthoni főzést négyen tartják nyűgnek, míg hatan szívesen készítik el saját menüjüket. A felmérés azt is kimutatta, hogy a főzés továbbra is inkább a nők elfoglaltsága.

Forrás:KISOSZ

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Tejszínes-medvehagymás zöldspárga-krémleves recept

Szezonbúcsúztató és tavaszvárás - hétvégi gasztro-tipp a rosttudatosság jegyében prilisának végén a szezonális alapanyagok piacán jól megfigyelhető az átmenet: a medvehagyma lassan eltűnik a kínálatból,...

Részeges csirke recept

Hozzávalók a Részeges csirke elkészítéséhez: 8 db csirkecomb4 szelet baconsó3-4 evőkanál olaj1-2 szelet füstölt szalonna2 dl száraz fehérbor2 dl tejföl ...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!