HomeTurisztikaBelföldSZÉP-ítő üzenet

SZÉP-ítő üzenet

Módosítaná a Széchenyi Pihenőkártyára (SZÉP-kártyára) vonatkozó rendeletet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – derült ki a Népszabadság birtokába jutott, december közepén a kormány számára készült előterjesztésből.

Széchenyi Pihenőkártyára (SZÉP-kártya)

A minisztériumi szakvélemény azt tárgyalja, hogy a magyar kormány mit válaszoljon a tavaly novemberben második fokozatba kapcsolt kötelezettségszegési eljárás során küldött brüsszeli levélre. Brüsszel azt kérte számon a kormányon, hogy a 2011 áprilisában hatályba lépett SZÉP-kártya-rendelet korlátozásai miatt csak néhány nagyobb banki szereplő tudott kibocsátóként a piacra lépni, ezzel viszont Magyarország megsértette a szolgáltatások szabad áramlásáról szóló uniós alapelvet.

A december 10-ei keltezésű előterjesztés lényegében teljes piacnyitást javasol a kormánynak. Megszüntetnék a rendelet számos megkötését, így a javaslat szerint a kibocsátó számára nem lenne feltétel, hogy legalább 100 ezer kibocsátott bankkártyával rendelkezzen. A külföldi bankoknak pedig nemcsak a leányvállalatai, hanem a fióktelepei is piacra léphetnének, és elegendő lenne, ha megyeszékhelyenként egyetlen ügyfélszolgálattal rendelkeznek, szemben a jelenlegi helyzettel, amikor minden 35 ezer fősnél nagyobb városban kell lennie SZÉP-kártya-ügyfélszolálatnak. az NGM ugyanakkor továbbra is fenntartaná, hogy csak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által ellenőrzött bankok lehessenek kibocsátók.

A rendszert jól ismerő szakértő  úgy látja: az eddigi négy kibocsátóval (OTP, MKB, K&H, Erste Bank) szemben elvileg akár 10-20 bank is beléphetne kibocsátóként a piacra, s közülük 5-8 pénzintézet megjelenése akár biztosra is vehető – ismerteti a Népszabadság szerdai száma.

MTI Eco

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Sárgadinnye leves recept – frissítő, krémes nyári desszertleves egyszerűen

Hogyan készül a sárgadinnye leves? Frissítő nyári recept lépésről lépésre A sárgadinnye krémleves a nyári hónapok egyik legegyszerűbb és legfrissítőbb hideg levese. A sárgadinnye természetes...

Forralt Bor és Puncs Párbaj

A téli estéken sokunknak jól esik a forralt bor vagy a puncs, ami átmelegíti a testet, lelket. A Hilltop november közepén írta ki az...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!