Katonás kaják

Magyar Katonaszakács Válogatott kapitányát kérdeztük a 2010-es Gasztronómiai VilágbajnokságrólGulyás Károlyt, a Magyar Katonaszakács Válogatott kapitányát kérdeztük a 2010-es Gasztronómiai Világbajnokságra való felkészülésről.

– Mikor kezdődött a felkészülés a novemberi Gasztronómiai Világbajnokságra?

– Mi már elkezdtük a felkészülést egy évvel ezelőtt. Összeültünk és elméleti síkon megbeszéltük, hogy mit szeretnénk elkészíteni a versenyen. Ősszel volt az első olyan összejövetelünk, ahol már ételt is készítettünk. Elindultunk a Kulinária Expón, ahol arany, ezüst és bronzérmet is elértünk. A következő megmérettetésünk a tatai Farsang Kupa volt, ahol a hideg programunkat szerepeltettük, amellyel ezüst és bronzérmet értünk el.

Lefőzzük azt a melegételt, amelyet szeretnénk, ha a luxemburgi zsűri kiválasztana. Prohászka Béla, az MNGSZ elnöke lesz az egyik, aki megkóstolja majd az ételünket. ezután pedig folytatjuk a felkészülést, elkészítjük az egész hidegprogramunkat és lefényképezzük mind a 21 ételt.

– Pontosan milyen és mekkora menüsorral készülnek?

– Egyhetes programról van szó, háromfogásos menüvel, így jön ki a 21 féle étel. A zsűri ebből választja ki azt, hogy melyiket kell a versenyen elkészítenünk. Mi javasolhatunk három menüt, ebből lesz kiválasztva az az ételsor, amelyet kint értékesítenek és elfogyasztanak majd.

/MCOnet-Kovács Tünde/

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Amerikai káposztasaláta

Hozzávalók az Amerikai káposztasaláta elkészítéséhez: 1 db kis fej káposzta2 db sárgarépa1 db fehérrépa1 db kis fej vöröshagyma1 adag majonéz2 dl tejföl1/4 teáskanál durvára...

Egyszerű banános pite recept

Megmaradt pár banán, amit már a gyerek nem akar megenni, mert kezd barnulni a héja. Pedig igazán ezek az érett és finom darabok. A...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!