HomeSzállodaBelföldHivatalosan is bemutatták a debreceni Malom Hotelt

Hivatalosan is bemutatták a debreceni Malom Hotelt

Új négycsillagos hotel nyílt Debrecenben: a 150 éves, eredeti funkciójában szél-, majd gőzmalomként működő épület új ruhát kapott. A közelmúltban hivatalosan is bemutatták a Malom Hotel Debrecent.

Malom Hotel, Debrecen

A komplex fejlesztésre a tulajdonos V+V 77. Kft. pályázott – sikerrel. 668 millió forintból – 281 millió forintos EU-s támogatással – úgy alakították ki a szálláshelyet, hogy vigyáztak az eredeti belső struktúrára és a stílusjegyekre. Éppen ezért a paraszti világot idéző bútorokkal berendezett 24 szoba között nincs is két egyforma alapterületű vagy kialakítású.

A négycsillagos belvárosi szállodát, bár már két hónapja üzemel, a napokban adták át hivatalosan. Csorba József tulajdonos elmondta, a beruházással 17 új munkahelyet teremtettek. A szolgáltatások mindenki kényelmét szolgálják: a Malom Hotel Debrecenben akadálymentesített szoba, wifi, konferenciaterem, zárt parkoló van, a szomszédos edzőterem pedig a vendégek számára ingyenesen használható.

A felújítás révén olyan érték született helyben, ami úgy őrzi a múlt örökségét, hogy közben praktikus, használható. A malom új funkciójában szálláshelyen kívül szemet gyönyörködtető belsőépítészeti megoldásokat is kínál.

(Cívishir.hu)

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Kwarezimal recept — máltai édesség a böjt idejére

Mandulás-fűszeres böjti sütemény Máltáról, melynek jelentése a húsvét előtti negyven napos időszakra utal A Kwarezimal szó (olasz eredetű: Quaresima, latin Quadragesima) a húsvét előtti negyvennapos...

Kurkumás aranytej latte recept

A kurkumás aranytej latte egy gyógynövényes ital, amelynek alapvető összetevője a kurkuma. A kurkumás aranytej hagyományosan az indiai és az ázsiai konyhában népszerű, és...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!