HomeGasztronómiaGasztroÖsszegyűltek a Kárpát-medence borászai

Összegyűltek a Kárpát-medence borászai

Az egész hétvége a borokról szólt Sárospatakon. A kétnapos rendezvényre csaknem száz résztvevő érkezett a Kárpát- medence minden tájáról. Borverseny és szakmai előadások is szerepeltek a programok között.

Összegyűltek a Kárpát-medence borászai

Csaknem száz résztvevő, negyvennyolc különféle bor, szakmai előadások és hagyományteremtés. Röviden így lehetne jellemezni a Magyar Református Szeretetszolgálat által szervezett „BORUM – Kárpát-medencei Református Borászok Fóruma” nevet viselő eseményt. A rendezvényt Bölcskei Gusztáv püspök úr nyitotta meg.

„Egyháztáji program keretein belül szervezett fórumesemény volt ez, melyet hagyományteremtő céllal indítottunk útjára. Az egész Kárpát- medencéből vártunk borászokat Sárospatakra, ahol a szakmai előadásokon túl igyekeztünk összehozni a termelőket intézményekkel, magánszemélyekkel is.” – mondta Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke.

A két nap alatt számos szakember szólalt meg, Takács Előd egyetemi tanár például a Biblia és a bor közötti párhuzamokról beszélt. Emellett a résztvevők olyan kérdésekre kaphattak választ, mint mit tehet az egyház a borászokért? Mit tehetnek a borászok az egyházért? Mit tehet a Vidékfejlesztési Minisztérium a borászokért? A megjelent szakemberek, politikusok, egyházi személyiségek elkötelezettsége a hazai szőlészet és bortermelés mellett a szervezők szerint kézzel fogható volt.

A szakmai előadások mellett borversenyt is hirdettek a szervezők, 49 féle nedűt neveztek a legjobb fajtákból. A zsűri által legjobbnak ítélt borok a Magyar Református Szeretetszolgálat által ajánlott termékek közé kerültek.

„Határainkon kívül is sokan érkeztek a helyszínre. Szlovákiából, Szerbiából és Erdélyből is jöttek szakmabeliek a találkozóra.” – tette hozzá a kuratóriumi elnök. Az eseményen Felvidék, Kárpátalja, Partium, Erdély, Vajdaság, Muravidék és Burgenland szakmai képviselete mutatkozott be.

A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségének értékelése és javaslata alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Finanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító hatóságának jóváhagyásával valósult meg.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Alkoholmentes koktél receptek

Felfrissülés a legmelegebb nyári napokra A kerti partik és nyári összejövetelek kötelező eleme a hűsítő italok szervírozása, legyen szó limonádéról, jegesteáról, házi szörpről vagy más...

Sült alma marcipántöltelékkel recept

Ezúttal egy édesség receptjét tesszük közzé, mely jól megy korábbi stájer receptjeinkhez. Ez nem más, mint a marcipánnal töltött sült alma. ...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!