HomeGasztronómiaGasztroA Tesco támogatásával újul meg a Magyar Bormustra

A Tesco támogatásával újul meg a Magyar Bormustra

A Tesco-Global Áruházak Zrt. az idén fő támogatója a 36. alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Bormustra borversenynek. A korábban Országos Borverseny nevet viselő megmérettetés mintaszámban eddig is a legnagyobb versenynek számított.

A Tesco támogatásával újul meg a Magyar Bormustra

A május 28-29-én zajló versenyre pedig már a május 21-ei határidő előtt a tavalyinál többen és több mintával neveztek. A különböző díjak nyertes borait 42 fős, borászokból és borászati szakírókból álló zsűri választja ki.

A Magyar Bormustra a legrégebbi, mintaszámban a legnagyobb versenynek számít Magyarországon. A verseny szervezőjének, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) célja, hogy a borverseny az ország legjelentősebb, valamennyi borvidék termékét bemutató, nemzetközileg is elismert megmérettetés legyen. Jelentős cél, hogy a verseny aranyérmes borai nemzetközi borversenyekre is eljussanak, és így a kiváló minőségű magyar borokat minél több országban megismerhessék. Ennek érdekében az elmúlt másfél évben a HNT és maga a verseny szervezeti és arculati szempontból is megújult. A tradíciókra nagy hangsúlyt fektető, mégis friss és lendületes hazai borágazat kiemelkedő versenyének fiatalodását jelzi a könnyen megjegyezhető, jól kommunikálható új név.

„Az új arculati elemekben a színek és a minták egyaránt utalnak a magyar borra, így könnyen beazonosítható a bortermelők és a fogyasztók számára. A megújulási folyamatok mellett fontosnak tartjuk a szakmai partnerekkel – így a Pannon Bormíves Céhvel, az Országos Borbíráló Bizottsággal és a NÉBIH-hel – valamint a Tescóval, hazánk legnagyobb forgalmú és a magyar borra fókuszáló kiskereskedelmi hálózatával való együttműködést is” – mondta Tornai Tamás, a HNT elnöke.

A Tesco a magyar beszállítók elkötelezett partnereként a borok esetében is folyamatosan arra törekszik, hogy minél több hazai termelőtől és gyártótól származó termék kerüljön a polcokra. Az áruházlánc borbeszállítóinak háromnegyede, az értékesített borok mennyiségének pedig 97 százaléka magyar volt tavaly. A vállalat a legnagyobb hazai borkereskedőként tavaly több mint 17 millió palack magyar bort értékesített áruházaiban. Cél, hogy a borkedvelők és minőségi borvásárlók tudják, ha kiváló minőségű, hazai termelőtől származó bort keresnek, azt a Tesco áruházakban megtalálják.

„A Tesco Európa létrejöttével új lehetőség nyílik számunkra és a magyar bor számára is, hiszen egy regionális piacon, a visegrádi négyek országaiban mutatkozhatunk be. Azon dolgozunk, hogy minél jelentősebb export lehetőséghez juthassanak a legkiválóbb minőség hazai képviselői. Ebben a legnagyobb segítséget elsősorban a minőségbiztosítás terén tudjuk nyújtani. Olyan hosszú távú együttműködési és fejlesztési lehetőségeket kínálunk, amivel közösen elérhetjük a kitűzött célt, belépést a nemzetközi piacokra” – tette hozzá Pirint János, a Tesco-Global Áruházak Zrt. beszerzési igazgatója.

A zsűri a kategória győztest, a legeredményesebb termelőt, női borászt, fiatal (35 év alatti) borászt, valamint a legjobb fajtagyőztes bort díjazza. A beérkező mintát a 42 fős zsűri 6 bizottságba tömörülve értékeli meghatározott bírálati elvek alapján. A bíráló bizottság munkáját többek között a Magyar Bormustra két társelnöke, Horkay András, az Országos Borbíráló Bizottság elnöke és Mészáros Kálmán, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatója felügyeli.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egyszerű banános pite recept

Megmaradt pár banán, amit már a gyerek nem akar megenni, mert kezd barnulni a héja. Pedig igazán ezek az érett és finom darabok. A...

A tiramisu receptje N28 módra

Március 21 a Tiramisu Világnapja - a híres olasz édesség eredete és története Március 21-én világszerte a figyelem középpontjába kerül a tiramisu, hiszen ezen a...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!