HomeSzállodaBelföldÖt éve nyitott meg a gyulai Almásy-kastély

Öt éve nyitott meg a gyulai Almásy-kastély

Március 18-án lesz öt éve, hogy megnyitották a felújított gyulai Almásy-kastélyt, amelynek azóta már több mint 360 ezer látogatója volt – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Mint a közleményben felidézték, az 1990-es évektől fokozatosan pusztuló épület két éven át tartó felújítása 2,4 milliárd forintba került, többségében uniós forrásból valósult meg. A 2016-ban átadott egykori főúri épületben állandó kiállítást, időszaki kiállítóteret, toronykilátót, valamint kávézót és ajándékboltot alakítottak ki.

Az állandó kiállítás egyedi módon a főúri élet mellett a kiszolgáló személyzet, a cselédség mindennapjait is bemutatja interaktív módon.

A látogatószám már az első évben felülírta a várakozásokat, a nyitás óta több mint 361 ezer vendéget fogadtak; tavaly a pandémia miatt csak 43 ezret.

A kastély 2017-ben a példaadó műemlék-felújításért járó ICOMOS-díjat nyerte el, majd ugyanabban az évben a Beton Fesztiválon, a betonépítészet-tervezőknek kiírt kategóriában lett második helyezett Földes László építész munkája. 2018-ban bekerült az Év Európai Múzeuma díj 40 jelöltje közé. 2019-ben az Európai Kastélyszállodák Szövetsége Örökség és Élmény díját nyerte el.

Tavaly elkészült a kastély cselédszárnyának – amely a Stefánia nevet kapta – egymilliárd forintos felújítása is, amelyet bál-, rendezvény- és gasztronómiai élményközpontként kívánnak működtetni. Hivatalos megnyitását a járvány lecsengését követően tervezik.

Az ötödik születésnapra a látogatóközpont egy Facebook-játékkal készül, amelyen 50 darab kétfős belépőt sorsolnak ki; a dolgozók továbbá egy játékos fotópontot is kialakítanak, „hogy az elmúlt időszak folyamatos online történései után a személyes élmény lehetőségét is biztosítsák” – írták.

MTI

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Gyula, Kossuth Lajos u. 15.

Almássy kastély honlap
Almássy kastély facebook oldal

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Benczúr aprópecsenye

Körülbelül két órát beszélgettünk, a Hotel Benczúr új séfjével. Ültünk a séf fülkében, időnként bejöttek munkatársai, valamit kérdeztek, ő végig mosolygott, sőt mosolygott a...

Szakácskönyvet ajándékoz hűséges vásárlóinak a Lidl

Megjelent Mautner Zsófi és Széll Tamás Ízek nyomában című szakácskönyve a Lidl Magyarország gondozásában, melyet a mai naptól az áruházlánc hűséges vásárlói ajándékként kaphatnak...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!