6.1 C
Budapest
2026 április 30, csütörtök
HomeTurisztikaBelföldNőtt a Budapest Airport utasforgalma

Nőtt a Budapest Airport utasforgalma

A repülőtér utasforgalma júliusban megközelítette a 1,5 milliót

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma júliusban megközelítette a 1,5 milliót – közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel. A közlemény szerint január és július között 8,2 millió utast szolgáltak ki, 24 százalékkal többet mint 2022 azonos időszakában, és többet, mint 2021 egészében. Július sorozatban az ötödik hónap volt, amikor az utasszám meghaladta az egymilliót.

Kiemelték, az idén eddig regisztrált utasszám 9,2 százalékkal marad el a 2019-es rekordévtől és arra számítanak, hogy az egész éves utasforgalom meghaladja a 14,3 milliót. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor 2024 végére várják a járvány előtti utasszámok teljes visszaépülését.

Arra is kitértek, hogy alig tíz hónappal a munkálatok megkezdése után elkészült a BUD Cargo City forgalmi előterének bővítése. A fejlesztésnek köszönhetően egyidejűleg akár négy szélestörzsű repülőgép töltése is megvalósulhat.

A légiáru mennyisége az év első hét hónapjában ugyan 4,7 százalékkal elmaradt a tavalyi év hasonló időszakától, de a júliusban kezelt 16 390 tonna mintegy 12 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A közlemény szerint az idén kezelt 107 000 tonnás légiáru-mennyiség alapján a Budapest Airport újabb rekordévre számíthat, a BUD Cargo City fejlesztése pedig akár évi 300 000 tonna árutömeg kezelését is lehetővé teszi.

A további fejlesztések között említették, hogy a BUD Cargo Cityben rendelkezésre álló raktárterület további 6500 négyzetméterrel bővül, irodákkal és egyéb támogató infrastruktúrával kiegészítve hozzájárul a budapesti repülőtér regionális jelentőségének növeléséhez – olvasható a Budapest Airport közleményében.

MTI

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Litván sörleves recept

A litván sörleves újrafelfedezése a balti konyha hagyományaiban A litván gasztronómia egyik legkülönlegesebb, ma újra reneszánszát élő fogása a meleg sörleves, egy forrón tálalt, selymes...

160. születésnapját ünnepli a Gerbeaud

AVinCE Budapest Wine Show-n kóstolható először a „ Gerbeaud 160 torta” A jubileumi ünnep alkalmából különleges tortával ünnepel a cukrászda. A „Gerbeaud 160 tortát”egy különleges...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!