11 Magyar sörfőzde állt össze egy különleges sör megalkotására

A Budapest Beer Week 2019 magyar sörfőzdéi a tavalyi évi kezdeményezésük után ismét összefogtak, hogy elkészítsék egy giga-kollaboráció keretén belül a 2019-es fesztivál sörét. A BPBW2019 egy tipikusan hazai, könnyen iható és közérthető, egyszeri, de mégsem „egyszerű” főzet lesz. Ajánljuk mindazoknak, akik kíváncsiak arra, hogy hol tart a kraft sörfőzés jelenleg itthon.
„Egy 6%-ra belőtt New England stílusú IPA-t készítünk néhány csavarral, melyek közül a legjelentősebb, hogy kap majd némi helyi jellegű gyümölcsöt is. Egy picit fanyar, de nagyon juicy sör képe lebeg a szemünk előtt, ami szerintünk pont eléggé érdekes és népszerű lesz fesztiválsörnek!”

  • fogalmazott Rebák Tibor, a fesztivál szakmai igazgatója
    A 2018-as első felvonás után 2019-ben is megrendezésre kerül a BPBW, azaz a Budapest Beer Week nemzetközi sörfesztivál. Május 20. és 26. között nem csak a főváros kraft sörbárjai készülnek tematikus eseményekkel (csapfoglalások, meet the brewer-jellegű programok), hanem két napon át 25 ország 60 kisüzemi sörfőzdéjének legjobb tételeit lehet majd végigkóstolni amiket maguk a sörfőzők csapolnak a résztvevőknek.
    Mindenképpen tipikusan hazai gyümölcsökkel szeretett volna csavarni egyet a hazai kisüzemi sörfőzős krémje a most viszonylag trendinek számító New England IPA vonalon, ezért került őszibarack és homoktövis is az egyszeri kollab-sörbe. A komlózásnál is igyekeztek a nemzetközi vonal mellett európai karaktert is adni, így kerül az Új-zélandi és amerikai komlók mellé a német Mandarina Bavaria, ami – ahogy a neve is mutatja – édes mandarinos és citromos jegyekkel gazdagítja majd a végeredményt.
    A tavalyi fesztiválsör a Reketye Brewingnál készült, idén pedig a FIRST The Craft Beer Co látta vendégül a csapatot, illetve ad otthont a sör megszületésének, így csapolt és dobozos formában is elérhető lesz május 20 és 26. között Budapest kiemelt helyein.
    A szervezők nem titkolt célja az is, hogy egy ilyen ügy – hogy Budapest egy májusi hétre a nemzetközi sörös élet fővárosa legyen – egy asztalhoz tudja ültetni az amúgy egymással versengő főzdéket évente legalább egy alkalommal egy jó hangulatú kollaboráció erejéig.

  • A 11 HAZAI SÖRFŐZDE:
    armando_otchoa, Balkezes, Fehér Nyúl Sörfőzde, FIRST The Craft Beer Co., HopTop Brewery, Horizont Brewing, Mad Scientist, MONYO Brewing Co., Reketye Brewing Co., Szent András Sörfőzde, TuffBuzz
    A RÉSZTVEVŐ NEMZETKÖZI SÖRFŐZDÉK:
    18th Street Brewing (Egyesült Államok), 8 Wired Brewing (Új-Zéland), All In Brewing (Svédország), Alvinne (Belgium), Austmann Bryggeri (Norvégia), Bakunin Brewing Co. (Oroszország), Baladin (Olaszország), Basqueland Brewing Project (Spanyolország), Bereta Brewing Co. (Románia), Bevog Brewery (Ausztria), Brew By Numbers (Egyesült Királyság), BrewDog (Skócia), BrewDog Overworks (Skócia) Brouwerij Frontaal (Hollandia), Collective Arts Brewing (Kanada), CoolHead Brew (Finnország), Crooked Stave Artisian Beer Project (Egyesült Államok), Crow (Norvégia), Brouwerij De Moersleutel (Hollandia), Dois Corvos (Portugália), Edge Brewing (Spanyolország), Finback Brewery (Egyesült Államok), Kabinet Brewery (Szerbia), Cerveses La Pirata (Katalónia), Left Hand Hand Brewing Co. (Egyesült Államok), Lervig Aktiebryggeri (Norvégia), Letra (Portugália), Magic Rock Brewing (Egyesült Királyság), Malmö Brewing Co. (Svédország), North Brewing Co. (Egyesült Királyság), O/O Brewing (Svédország), Pivovarna Pelicon (Szlovénia), Pipeworks Brewing Co. (Egyesült Államok), Poppels (Svédország), Põhjala (Észtország), Ritual LAB (Olaszország), Siren Craft Brew (Egyesült Királyság), Tanker (Észtország), Totenhopfen Brauhaus (Luxemburg), The Garden Brewery (Horvátország), To Øl (Dánia), Browar Stu Mostów (Lengyelország), Tommy Sjef Wild Ales (Hollandia), Uiltje Brewing Co. (Hollandia), WeldWerks Brewing Co. (Egyesült Államok), White Stork Beer Co. (Bulgária), Wizard Brewing (Svédország), Zagovor Brewery (Oroszország), Zichovec (Csehország)
    RÉSZTVEVŐ HAZAI SÖRFŐZDÉK
    armando otchoa, Balkezes, Fehér Nyúl Sörfőzde, FIRST The Craft Beer Co., HopTop Brewery, Horizont Brewing, Mad Scientist, MONYO Brewing Co., Reketye Brewing Co., Szent András Sörfőzde, TuffBuzz
    „A munkánk 2018-ban nem ért véget, hanem csak akkor kezdődött igazán. Tavaly sikerült bebizonyítani, hogy a hazai kézműves sör felnőtt és Budapest megérdemli a nemzetközi sörvilág figyelmét. Külföldről 2019-ben már nem csak azért jönnek látogatók a Budapest Beer Weekre, mert a többi hasonló nemzetközi rendezvényre szinte azonnal kikerül a megtelt tábla, hanem kifejezetten város és a hazai színtér miatt.”
  • fogalmazott Sefcsik Márton, a fesztivál kommunikációs vezetője.