A Békásmegyer-i kínai karibi

Mi sem természetesebb, hogy a Shell kút melletti szervízúton található kissé bizarr, hatalmas területű étteremből karibi grilléttermet kellett csinálni. Meg is kérdeztem a kínai nénit, aki kiszolgált, és olyan tulajdonosfélének tűnt, hogy miért is ezt választotta. A válasz egyszerű volt: nincs. Mármint karibi étterem Budapesten, és ez nagyjából stimmel is. Ez szinte az egyetlen magyar szó egyébként, amit a néni ismer, persze, lehet, hogy a spanyol jobban megy neki.

 

{module 221}

Angolul viszont tudtam még kérdezgetni az ételekről kicsit, amik egy rövidke étlapon sorakoznak, nincs túl nagy választék, de ez nem is feltétlenül baj. Cserébe minden frissen készül, ez a szükséges időből is kiderül, kedves gesztusként viszont kapok egy levest, ami kárpótolna a hosszú várakozásért. Vannak még hasonlóan kedves gesztusok, például egy újratöltést is kapok a szódámra (I can plus the water – hangzik az ajánlat…), és a végére – a többi asztallal együtt – egy kis ajándék adag dinnyét. Maga a kaja nem feltétlenül hibátlan, az ajándék levesnek már a neve is mosolyt csalt az arcomra, ugyanis karibi csípős-savanyú leves. Próbáltam visszaemlékezni, hogy Közép-Amerikában hol is kínáltak hasonlót, de azt hiszem ez inkább egyfajta fúziós megoldás lehet, viszont nem volt túl finom sem.

A BBQ oldalas viszont kifejezetten jó volt, omlós, szaftos, megfelelő mennyiségű hús, a rántott hal sem okozott csalódást, bár nem egészen értem, hogy miért ezt javasolta a néni, érdekesebbnek tűnt a karibi hal, de alapszabályom, hogy hallgatok a szakácsra/felszolgálóra az éttermekben. Hozzá nagyon beharangozta, hogy special lesz a mártás, ez annyira speciálnak nem tűnt, sima remoulade, viszont házilag készült ez is.

Ami viszont a legjobb élmény volt, az a sült krumpli, héjastul sütve, kifejezetten ropogósra. Nem szoktam árakat írni, de az oldalas körettel 1300-ért kifjezetten nagyon megéri, a fél liter szóda 500-ért kevésbé, az árképzés még kicsit csiszolódhat, a 3 decis szóda például ugyanannyiba kerül (350,-), mint a 0,33-as dobozos üdítők, azaz fajlagosan drágább is náluk.

Nem volt rizses bab, pedig az alapvető lenne, olajban sült főző banán sem, de azért még így is megér egy kirándulást, kifejezetten viccesen bizarr a hely, érthetetlen koncepcióval, de néhány nagyon finom étellel és kedves kiszolgálással. Hamarosan állítólag sushival és kínai kajákkal is bővül a választék, a beltéren pedig elvileg asztaloknál grillezés is mehet, legalábbis az asztalok fel vannak rá készítve, de erről azért érdeklődnék előre telefonon. És még weboldal is van, szerintem egy látogatást megérdemel a különleges élmény.

 

világevo.blog.hu

{module 221}