HomeGasztronómiaGasztroA világ szeme egy magyar séfen

A világ szeme egy magyar séfen

A budapesti Sushi Sei étterem séfhelyettese az európai verseny után a tokiói döntőn már az egészt kontinenst képviseli a Washoku World Challenge versenyen.


Miután 2018. szeptember 13-án Párizsban Európa legjobbjának bizonyult Kurkó Zsolt, a magyar séf, ezúttal már a világelsőség a cél a szerény, de ambiciózus szakember számára. Tokióban, január 28-29-én kétnapos versenyen méri össze a tudását a többi kontinens válogató versenyeinek győzteseivel. Kurkó Zsolt, miután a Le Cordon Bleu-ben tartott kontinensviadal után hatalmas dícséretet kapott a japán zsűritől, hiszen gyakorlatilag tökéletesnek minősítették a versenymunkáját, igen bizakodóan készül a Japánban zajló döntőre is:
“Egyszer már jártam Japánban, de hatalmas lehetőség, hogy ismét eljuthatok oda, és a szakma legjobbjaival találkozhatok. Természetesen nagy célokkal kelek útra.”

A verseny ezúttal is egy szakszemináriummal kezdődik majd a nulladik napon (január 27-én), amit közös alapanyag-beszerzés követ. Ezutáni napokon következik a két különböző versenyétel elkészítése: egy téli ‘nimonovan’ leves meghatározott összetevőkkel, illetve a második napon egy minimum 5 különböző, színes étvágygerjesztő falatot tartalmazó szabadon választott étel, különleges, szögletes, úgy nevezett ‘fushidaka’ edényben tálalva a szezon szelleméhez igazodva. A bírák az ételek végső kóstolásán túl legalább olyan erős figyelmet szentelnek az elkészítésnek is: a versenyző technikai tudásának, higiénikus munkavégzésének, japán gasztronómiai ismereteinek és persze kreativitásának. Akár a főzés során is tehetnek fel kérdéseket, vagy kóstolhatnak különböző fázisokban a készülő munkákból.
A verseny eredményhirdetésére a tervek szerint január 29-én délután kerül sor, budapesti idő szerint reggel 8-9h között.
A japán gasztronómia egyik legfontosabb világversenye a Washoku World Challenge, melynek alapvető célja, hogy a világ különböző pontjain japán gasztronómiával foglalkozó séfek számára kínáljon szakmai továbbképzést és megmérettetési lehetőséget. A különleges verseny mögött a Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium áll. A versenyt idén már hatodszor rendezik meg, a 10 éves működő, óbudai Sushi Sei étterem harmadszor vesz részt rajta.

(Turizmus Online)

gszt
gszthttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Tejszínes-medvehagymás zöldspárga-krémleves recept

Szezonbúcsúztató és tavaszvárás - hétvégi gasztro-tipp a rosttudatosság jegyében prilisának végén a szezonális alapanyagok piacán jól megfigyelhető az átmenet: a medvehagyma lassan eltűnik a kínálatból,...

160. születésnapját ünnepli a Gerbeaud

AVinCE Budapest Wine Show-n kóstolható először a „ Gerbeaud 160 torta” A jubileumi ünnep alkalmából különleges tortával ünnepel a cukrászda. A „Gerbeaud 160 tortát”egy különleges...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!