A legjobban kereső szakácsok

Az nem túl meglepő, hogy Gordon Ramsey és Nobu Matsuhisa ott van a legmenőbb és legnagyobb bevétellel rendelkezők listáján, ám az összeállítás talán meglepetést is okoz majd. Például a hiányzók miatt…

A legjobban kereső szakácsok

Gordon Ramsay (38 millió dollár)

Az élen a televíziózás legdühösebb (vagy azt legjobban eljátszó) séfje, a skót Gordon Ramsay áll, aki a számtalan tévéműsor és -vetélkedő mellett kiterjedt étteremláncot is irányít. Összesen 23 étterem köthető hozzá a világ szinte minden pontján, nemrég nyitott egy steak house-t a Las Vegas-i Paris hotelben. Tervei között szerepel az indiai terjeszkedés is. Karrierje során összesen 15 Michelin-csillagot zsebelt(ek be éttermei), de akadt kínos botránya is.

Ezek közül a legemlékezetesebb talán az volt, amikor 2009-ben azzal vádolták meg egyik londoni éttermét, a Foxtrot Oscart (és három gasztropubját), hogy előre elkészített, felmelegített ételt szolgálnak fel. Gordon Ramsay szóvivője nem tagadta a dolgot, azt állítva, hogy az ételeket Ramsay szakácsai készítik másik éttermekben, majd a helyszínre szállítják. Erre azért volt szükség, mert ezekben az egységekben nem volt elegendő hely megfelelő méretű konyhának.

Wolfgang Puck (20 millió)

Hollywood egyik leghíresebb séfje az Oscar-gálát követő Governors Ball hivatalos szakácsa, úgyhogy ő felel a hírességek ellátásáért. Az osztrák származású szakács kiterjedt birodalmat igazgat, ehhez több mint 20 étterem és 80 Wolfgang Puck Express tartozik.

Paula Deen (17 millió)

A georgiai Albany szülötte munkájában is az amerikai dél ízeit részesíti előnyben. Természetesen Paula Deen 17 milliója is elsősorban üzleti tevékenységének köszönhető, régóta áll gyümölcsöző kapcsolatban a Smithfield Foods vállalattal, emellett 17 különböző étteremben van érdekeltsége. Több műsora is van a Food Network tévécsatornán és eddig 14 szakácskönyve jelent meg.

Mario Batali (13 millió)

Olaszos neve ellenére Mario Batali Amerikában született, de gyökereit nem megtagadva elsősorban az olasz konyha a specialitása. Talán mondanunk sem kell, hogy kiterjedt birodalmat igazgat ő is, éttermei az Egyesült Államokon (New York, Las Vegas, Los Angeles) kívül Szingapúrban és Hong Kongban is megtalálhatók. A GQ Magazin 1999-ben az Év séfjének választotta. Eddig 9 szakácskönyve jelent meg.

Alain Ducasse (12 millió)

A francia születésű (de 2008 óta adózási okokból monacói) Alain Ducasse számtalan rekordot tart: például ő volt az első, akinek egyszerre három különböző városban is volt Michelin-csillagos étterme. Aztán ő az egyike annak a két séfnek, akinek éttermei 21 Michelin-csillagot kaptak pályafutása során. Érdekes, hogy írásai, könyvei legalább olyan nagyhatásúak, mint konyhai művészete.

Legtöbb étterme a nevét viseli, például a londoni Dorchester Hotelben található Alain Ducasse, mely három Michelin-csillaggal dicsekedhet. Európa több nagyvárosában is van étterme, Párizsban pedig iskolát is működtet.

Todd English (11 millió)

A Delta Air Lines főszakácsa, de nem ezért szeretjük (noha nem kóstoltuk a menüt, szóval ez csak szimpla előítélet részünkről), hanem állandó kísérletező kedve miatt. Fejébe vette például, hogy kitalál egy olyan grillezőt, amelyen a nyárs nem csak egy irányba forog, hanem a grill körül is.

A lényegre térve, a bostoni születésű  séf leghíresebb étterme, az Olives ma is szülővárosában (és Las Vegasban) van, de összesen 20 helyen kóstolhatjuk meg kreációit az Egyesült Államokban. Természetesen neki is saját tévés műsora van.

Nobu Matsuhisa (10 millió)

A Nobut a magyar rajongók is ismerhetik és kóstolhatják, már ha kedvelik a fúziós konyhát. Más kérdés, hogy a Nobu márka nem a Matsuhisa-család kizárólagos tulajdona, részes benne Robert De Niro, Meir Teper és a menedzselést végző Richie Notar is.

Felsorolni is nehéz lenne, a világon hol mindenhol található meg valamelyik étteremlánca, New Yorktól Pekingen, Cape Townon és Budapesten át Moszkváig számtalan nagyvárosban jelen van.

Bobby Flay (9 millió)

Az amerikai szakács tucatnyi neves étterem tulajdonosa, de a nagy pénz aligha azokból jön, sokkal inkább az immár tíz egységből álló Burger Palace-láncból. Meg persze a Food Networkon, a Cooking Channelen és az NBC-n látható műsorokból.

/gazdagisztan/