HomeGasztronómiaGasztroTokaji Wine Boutique Étterem Torontóban

Tokaji Wine Boutique Étterem Torontóban

A kontinensen elsőként rendelkezik magyarországi pincészetek termékeinek értékesítésére szóló, illetve a kanadai piacon egyedüliként a magyar borok helyszíni forgalmazására szóló joggal.

Tokaji étterem nyílt Kanadában

Az étterem egyben Magyar Borok Háza, így tíz neves magyarországi pincészet – köztük a Bock, a Tackler, a Wunderlich és a Mészáros – negyven különféle borát értékesítheti.

Az észak-amerikai piacon a Vinum Tokaj International LLC. által végzett néhány éves előkészítő marketing és piacépítési tevékenység eredményeként nyithatott meg pénteken az étterem. A megnyitón a kanadai Magyar Konzulátus képviseletében Szabó Stefánia torontói főkonzul, Király Ödön külgazdasági szakdiplomata, a város alpolgármestere, Gino Rosati és Michael DeBiase regionális tanácsos is részt vett – tájékoztatta a Külügyminisztérium közleményben az MTI-t.

A borkóstolóval egybekötött ünnepi vacsorán megjelentek Balla Sándornak, a Tokaj Canada elnökének és a Borház menedzserének meghívására a politikai és gazdasági élet szereplői, illetve a helyi magyar közösség képviselői is.

A magyaros menü mellé tokaji pincészetek borait szolgálták fel. A borokat Szabó Zoltán, Kanada egyik legismertebb, nemzetközi szinten is elismert sommelier-je mutatta be.

Balla Zsigmond, a Vinum Tokaj International ügyvezetője ismertette a cég azon terveit, amelyek alapján a közeljövőben két újabb helyszínen, New Yorkban és Los Angelesben is megnyílhat Tokaji Wine Boutique Étterem és Magyar Borok Háza. Balla Attila, a Drink Tokaji elnöke elmondta, a rendezvény a magyar kormányzat által elindított kezdeményezés első lépése. A projekt keretében az egyes magyar borvidékeket – kiemelten Tokajt – a világ bortérképére szeretné visszahelyezni.

/MTI/

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Palacsintatorta csokoládéval és eperrel recept

Alapanyagok és technológiai tudnivalók a palacsintatorta elkészítéséhez Hack Barni séftől A Costes Downtown séfje, Hack Barni az ünnepi időszakra egy olyan desszertet ajánl, amely a...

Sült krumpli és a rántott hús továbbra is az élen

A magyarok főzési szokásait tekintve a mai napig a pörköltek, a főzelékek, a rántott ételek és a sült krumpli szerepelnek az élen, derült ki...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!