V. Budapesti Cseh Sörfesztivál

Ennek a népszerű rendezvénynek, a Budapesti Cseh Sörfesztiválnak ez immár az ötödik jubileumi éve. Az előző négy évhez, amiből az első 2008-ban került megrendezésre, ez is szorosan kapcsolódik, annak egyenes folytatása. A helyszín immár hagyományosan a város központjában található Városháza park (közel a Deák Ferenc téri metrómegállóhoz). Az idei évben 2012. június 13-án, szerdai napon, az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a rendezvény és egészen június 17-ig tartott.

 

{module 221}

Ezt az akciót a budapesti Cseh Nagykövetség közösen szervezte a CzechTrade és a CzechTourism állami ügynökségekkel. A fő kivitelező a Ferdinánd-Ház Kft volt, amely egyben a két autentikus budapesti cseh étterem (a Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház és a Ferenc Ferdinánd Étterem) működtetője, továbbá a tavalyi fesztivál lebonyolítója is.

A pénzügyi finanszírozás a Cseh Köztársaság Külügyminisztériumának köszönhető, mivel ez a sikeres rendezvény bekerült a támogatandó gazdasági és diplomáciai projektek közé. A cseh sörgyáraknak, és a tradicionális cseh élelmiszereket, finomságokat előállító cégeknek ismét lehetőségük nyílit termékeik bemutatására Magyarország fővárosában. Minden nap külön mutatkozott be egy családi sörgyár. Ezen felül maga a Cseh Köztársaság is bemutatkozott Magyarországon!

A rendezvény kulturális programjait a Poulicnici és a Švejk Band fellépései adták, amelyek autentikus cseh sörözői zenét játszanak. Ezen felül június 15-én 18.00 órától Hašek-kabaréval lépett fel az országszerte ismert és népszerű színművész, Koltai Róbert.

{module 221}