Megrendezték a SPAR első Uzsinapját

Közel kétszáz pályázat vett részt a SPAR Uzsidoboz Programjában. A kampány elsődleges célja az volt, hogy a szülők az otthoni tízórai és uzsonnakészítésen keresztül hozzák közelebb gyermekeikhez az egészséges táplálkozás alapjait. A SPAR elkötelezett az egészséges alternatívák bemutatásában, így a hozzáadott értékkel bíró saját márkás termékeiben az idei évben 50 tonnával csökkentette a cukortartalmat.

Bár a közétkeztetéssel foglalkozó cégek évről-évre igyekeznek egyre kisebb mértékben cukrot és sót adni a menza menükhöz, de egyre aggasztóbb méreteket ölt az a jelenség, hogy a szülők a gyerekekre, valamint az iskolai büfék kínálatára bízzák a tízóraik és uzsonnák sorsát.  Ezt a problémát felismerve az üzletlánc pályázatot írt ki, amelyben azokat az egészségtudatos szülőket kereste, akik minél kreatívabban tudják megvalósítani csemetéjük uzsonnáját, ami után a kicsik szívesebben megeszik a gyermekek által nem annyira kedvelt zöldségeket és különböző egészséges, tápanyagban gazdag ételeket is.  A feladat egy ideális uzsonna elkészítése volt, az ezekről készült fotókat a közösségi médiafelületre kellett feltölteni. A versenyzőknek egy hónapjuk volt a nevezésre. A pályázók közül szakmai zsűri választotta ki a 12 legjobbat, akik egy látványos versenyen mutathatták be, hogy az esztétikum mellett komoly dietetikai tudással is rendelkeznek. Az Uzsonnakészítő verseny során ugyanis speciális tápanyag-igényű gyerekeknek kellett uzsonnnát és tízórait készíteni, de a döntőben már a glutén- és laktózmentes diéta alapvetéseit is ismerni kellett.

A döntés Ördög Nóra, televíziós műsorvezető, influencer, Végh Tamás, a Hungast chefje, Turcsák Katalin, a SPAR dietetikusa és Nagy Benedek, influencer kezében volt.
A verseny harmadik helyezettje azt mondta: a megmérettetés után még inkább szem előtt tartja majd az egészséges táplálkozást. Az ezüstérmes, Barna Mónika szerint a banános sonkás szendvicse mindent vitt. A dobogó legfelső fokára pedig Debreczeniné Klinkó Réka állhatott. A verseny után azt mondta, nagyon jól érezte magát, és nagyon sokat tanult a többiektől, olyan dolgokat is, amelyeket otthon is kipróbálhat saját gyermekei nagy örömére. A dobogósok SPAR vásárlási utalvánnyal, nagy értékű konyhai robotgépekkel, az első helyezett pedig egy álomkonyhával lett gazdagabb.

(SPAR)