Bíróság előtt

Bíróság előttBüntetőjogi feljelentést tettek Németországban a Budapesten céges orgiát rendezett német biztosítótársaság két egykori vezetője ellen. A hamburgi ügyészség szóvivője a Rheinische Post című német lapnak elmondta: a Hamburg-Mannheimer igazgatótanácsának értékesítési felelőse és a biztosítótársaság értékesítési igazgatója ellen az Ergo konszern tett feljelentést, hűtlen kezelés gyanúja alapján. Ma már egyikük sem dolgozik a társaságnál. Az ügyészség a feljelentés megérkezése után nyomozni kezdett a négy évvel ezelőtti üggyel kapcsolatban.

{module 221}

A német sajtó idén tavasszal számolt be arról, hogy a biztosító 2007-ben a budapesti Gellért termálfürdőben látta vendégül legjobb képviselőit egy „frissítő szexpartira”, örömlányok bevonásával. A nők száma néhány résztvevő szerint megközelítette a százat, a biztosító azonban azt állította, hogy csak húsz prostituált volt jelen.

Aki a partin részt kívánt venni, annak le kellett mondania fényképezőgépéről, illetve fotók készítésére is alkalmas mobiltelefonjáról. A bejáratnál szigorú motozás folyt, mintha egy repülőtéri biztonsági ellenőrzést végeztek volna – számolt be az egyik vendég. „Azután jöttek a lányok, és megmutatták, hogy mit tudnak nekünk nyújtani” – mondta el egy másik jelenlévő, hozzátéve: valamennyi résztvevő számára világos volt, hogy prostituáltakról van szó.

A gyógyforrások jobb és bal oldalán baldachinos ágyakat állítottak fel, és azokat törülközőkkel látták el. Szemtanúk szerint szinte pillanatok műve volt, ahogy a biztosító képviselői a prostituáltakkal eltűntek a függöny mögött. Aki az ágy előtti sort nem tudta kivárni, az a medencékben „vigasztalódhatott” – mondta el egy résztvevő a lapnak, utalva arra is, hogy a szállodában ugyancsak nők álltak a parti vendégeinek rendelkezésre.

Ha volt is olyan szexparti, amelyről az újságok írtak, az a Gellért-fürdőben volt, nem a Gellért-szállóban. A szállónak semmi köze a fürdőben történetekhez – mondta Bencze Gábor.

A szálló igazgatója kijelentette: a hotelnek és a fürdőnek, azt leszámítva, hogy egy épületben vannak, semmi köze egymáshoz; két külön vállalat létesítményeiről van szó.

{module 221}