HomeTurisztikaSportA Magyar Turizmus Zrt. logóját festik fel a mogyoródi pályára

A Magyar Turizmus Zrt. logóját festik fel a mogyoródi pályára

A Magyar Turizmus Zrt. logóját festik fel a mogyoródi pályáraA Magyar Turizmus Zrt. új logója, egy hatalmas „festmény” ékesíti mostantól a mogyoródi Hungaroring versenypálya betonját két helyen is a két cég együttműködésének eredményeként – jelentették be és mutatták meg a helyszínen a szerda délután tartott sajtótájékoztatón.

{module 221}

Bánki Erik, az Országgyűlés sport és turizmus bizottságának fideszes elnöke a sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte a mostani megállapodást. A Magyar Nagydíj idei futamának kezdetére időzített újdonság célja a turizmus és a sport közötti kapcsolat erősítése, illetve Magyarország hírnevének továbbvitele. A nemzeti színű szív mellé festett „visit – hungary.com” feliratot az elkövetkező napokban 170 ország közel egymilliárd polgára láthatja majd a tévéközvetítéseknek köszönhetően – mondta egyebek mellett Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette: a világ legnagyobb sporteseményén történő „imázsépítés” bevett gyakorlat másutt is, ezt a lehetőséget nálunk sem szabad veszni hagyni.

A versenypálya második kanyarjában javában készülő „festmény” mellett tartott sajtótájékoztatón Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a mai világban a hagyományos reklámok mellett újfajta módszerekre is szükség van. Ezek közé a módszerek közé tartoznak a jelentősebb sporteseményeken történő bemutatkozások, ezért is kötöttek együttműködési megállapodást a Hungaroring Zrt.-vel – hívta fel a figyelmet.

Mint mondta, a mogyoródi pálya első és második kanyarjába felfestett nagyméretű logón kívül más módon is igyekeznek megnyerni hazánknak, illetve a turizmus céljainak a futamokat látogatókat. Több tízezer prospektust osztanak ki, s kérdőíveket is kitöltetnek majd – sorolta.

Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül a piros-fehér-zöld vonalakkal keretezett szívet és a „visit – hungary.com” feliratot tartalmazó logók (két darab, egyenként több mint 250 négyzetméteres kép) felfestése, Gyulay Zsolt azt válaszolta: sikerült „ügyesen” megállapodni.

Bánki Erik (Fidesz), az Országgyűlés sport és turizmus bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte a mostani megállapodást, melyet a Forma 1-es futamok elmúlt 25 évében senkinek sem sikerült még tető alá hoznia.
Megfogalmazása szerint a turizmus és a sport minél több eseményen való együttes „megjelenése” eltökélt célja a kormánynak hazánk jó hírének öregbítése érdekében.

/MTI/

{module 221}
gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Klasszikus, békebeli káposztás batyu recept – Puha tésztával és sült káposztával

A káposztás batyu méltán tartozik a magyar konyha egyik legkedveltebb sós süteményei közé. Ez a kívül aranybarnára sült, belül puha kelt tésztából készült finomság...

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!