Az üveges Hajdú krémsajt nyerte az Év Terméke Díjat

A fogyasztók döntése alapján „Az Év Terméke” (Product of the Year) elismerésben részesült az új, üveges Hajdú krémsajt. A gyártó Kőröstej csoport, immár negyedik alkalommal, ünnepélyes keretek között vette át a díjat, Budapesten.

Az Év Terméke Díjra minden évben új és innovatív termékekkel lehet nevezni, amelyeket első körben egy szakmai zsűri pontoz. Az általuk kiválasztott termékek különböző kategóriákba sorolva indulnak egy reprezentatív közvélemény-kutatáson, és a fogyasztók kategóriánként választják ki a legnépszerűbb termékeket. Idén sajtkrém kategóriában az egyedi, üveges kiszerelésű Hajdú krémsajt is a díjazottak közé került, miután GFK kutatási jelentése szerint a fogyasztók 97%-a elégedett volt a termékkel annak kipróbálása után.

Az üveges Hajdú krémsajt íze és állaga nemzetközi szinten is kiemelkedő, az innovatív csomagolásának köszönhetően pedig minőségét jóval tovább képes megőrizni. Az újdonság sok elismerésben részesült a nemzetközi kiállításokon, Párizson és Kölnön keresztül egészen Dubajig. Emellett hazai kóstoltatásokon és szakmai teszteken is kiválóan szerepelt.

„Nagy öröm számunkra, hogy egy olyan minőségi termékkel jelentünk meg a piacon, amelyet a fogyasztók is elismernek. 2017 januárjában kezdtük el forgalmazni az üveges Hajdú krémsajtot, amely az őszi, magyarországi megjelenés előtt már nagy sikert aratott több európai országban és a Közel-Keleten is. Büszke vagyok erre a díjra, hiszen azt mutatja, hogy sikerült megnyernünk a magyar fogyasztók bizalmát is” – mondta Dr. Riad Naboulsi, a Kőröstej csoport tulajdonosa.

A vállalatcsoport már negyedik alkalommal nyert Év Terméke Díjat. 2014-ben a Hajdú grillsajt, 2016-ban a Hajdú joghurtsajt, 2017-ben pedig a Hajdú parenyica sajt kapott elismerést. Emellett a Hajdú sajt 2016-ban és 2017-ben is MagyarBrands díjat kapott Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában. A Kőröstej csoport nemzetközi szinten is számos elismerésben részesült, az ausztriai „Käsiade” Sajtolimpiáról már két aranyérmet hozott haza a Hajdú grillsajttal és a Hajdú joghurtsajttal.

(YP)