HomeGSZT+Üzleti életBővül a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönre jogosultak köre

Bővül a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönre jogosultak köre

Kedden 30 ágazattal bővül a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönre jogosultak köre – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-vel pénteken. A módosítás azokat a vállalkozókat érinti, akik a legújabb korlátozó intézkedések miatt hétfő óta nem, vagy csak korlátozottan jutnak bevételhez. A kedvezményezetti kör elsősorban a szolgáltató és kereskedelmi ágazatok tevékenységi köreivel bővült – írták.

A feltételek nem változtak, a hitel továbbra is bér, járulék-, rezsi- és működési költségek fedezésére, valamint az újranyitáskor szükséges készletek finanszírozására igényelhető.

Az eddigi visszajelzések szerint a hitelprogram iránt jelentős az érdeklődés – közölték. Az első 4 napon több mint 5 ezer vállalkozás jelezte az előzetes hiteligényét, és az előrejelzések alapján a következő hetekben egyre több megkeresésre számítanak.

Az MFB figyeli a vállalkozások igényeit, hogy minél többeknek segíthessen. Vizsgálják többek között, hogy a 2019-ben alapított vállalkozások is kérhetnék-e a hitelt, emellett elkezdték a gyorskölcsön következő szakaszának előkészítését is – olvasható a közleményben.

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsönre jogosító vállalkozási főtevékenységek listája az mfb.hu és az összetartók.hu oldalon érhető el.

MTI

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Céklától látjuk rózsaszínben a világot + recept

A cékla ezer éve savanyúságként ismert, a legtöbb háznál maróan ecetes lében úszik máig. A savat néha rettenetes mennyiségű cukor igyekezett ellensúlyozni, hiába: a...

Twix szelet sütés nélkül

Hozzávalók:20 dkg vajas keksz A karamell réteghez: 20 dkg barna cukor, 1 dl tej, 10 dkg vaj A csokoládés réteghez: 15 dkg étcsokoládé, 15...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!