HomeSzállodaBelföldEgy hetet sem pihentünk a nyáron

Egy hetet sem pihentünk a nyáron

Egyre kevesebben utaznak el egy egész hétre nyaralni, a magyarok többsége csak 3-4 éjszakára foglalt belföldi szállást az idei nyáron, de a kánikula kárpótolta a szállásadókat a hideg tavaszért – derült ki a Szallas.hu nyári statisztikáiból. Már minden ötödik foglaláskor SZÉP-kártyával fizettünk, a legnépszerűbb úti cél pedig Siófok volt.

Siófok

Jelentősen, 4-5 százalékkal csökkent a hat vagy hét éjszakára szóló  belföldi szállásfoglalások aránya az előző év nyarához képest a Szallas.hu statisztikái szerint. „A magyarok kétharmada csak hosszú hétvégére foglalt szállást az idei főszezonban, úgy tűnik, a tehetősebbek is inkább többször rövidebb időre utaznak el” – magyarázta az eredményeket Szigetvári József, a portál ügyvezetője. Az átlagos foglalás az idei nyáron 3 vendégéjszakára szólt, és 50 000 forintba került.

Megugrott ugyanakkor a SZÉP-kártya felhasználásának aránya: a Szallas.hu statisztikái alapján a főszezonban minden ötödik szállást így fizettek ki. „A SZÉP-kártyával fizetők ráadásul többet költöttek szállásra, az átlagos foglalási érték 57 000 forint volt, a szállásadóknak tehát megéri ilyen fizetési lehetőséget biztosítaniuk” – tette hozzá Szigetvári József. A tavalyi nyárhoz képest 5 százalékkal növekedett az együtt utazók száma, valószínűleg a költséghatékonyságot szem előtt tartva mentek együtt nyaralni nagyobb társaságok.

Budapestről balatoni apartmanba vágynak

A portál ügyvezetője szerint nyáron mindig az apartmanok és vendégházak keresettebbek, idén például csak a nyaralók 40 százaléka választott valamilyen szállodát. „A tapasztalataink szerint azonban a hoteltulajdonosok is jó szezont zártak. A hosszú kánikula kárpótolt a hideg tavaszért, július közepétől augusztus 20-ig a Balaton partján és a népszerű fürdővárosokban a szállodák is teltházzal üzemeltek” – mondta Szigetvári József. Az ügyvezető hozzátette, hogy az adatok alapján éves szinten 8 százalékos növekedést jósol 2013-ra a belföldi szálláspiacon.

A statisztikák szerint a legtöbben Budapestről utaztak nyaralni, a főváros után Debrecen, Győr, Miskolc, illetve Szeged „adta” a legtöbb belföldi vendéget. Budapest a legnépszerűbb célpontok listáján is a hetedik helyen áll, a nyár legnagyobb nyertese azonban kétségkívül a balatoni régió volt: a foglalások alapján a legnépszerűbb utazási célpontoknál tízből öt található a magyar tenger partján.

„Az Év Szállása verseny jelenlegi állása azonban kicsit más képet mutat: a települések közötti harcban a harmadik helyre küzdötte fel magát Csesznek, és Szeged is sokat javított helyezésén, míg Balatonfüred és Siófok veszített pozíciójából” – jegyezte meg Szigetvári József. A versenyben jelenleg Hajdúszoboszló áll az élen, de a szavazás november közepéig tart, így még változhat az Év Turisztikai Települése címért versengők sorrendje.

TOP10 nyaralási célpont – 2013. június-augusztus

  1. Siófok
  2. Hajdúszoboszló
  3. Balatonfüred
  4. Balatonlelle
  5. Zamárdi
  6. Eger
  7. Budapest
  8. Balatonboglár
  9. Gyula
  10. Zalakaros

TOP10 kiindulási pont nyaraláskor –  2013. június-augusztus

  1. Budapest
  2. Debrecen
  3. Győr
  4. Miskolc
  5. Szeged
  6. Pécs
  7. Nyíregyháza
  8. Kecskemét
  9. Székesfehérvár
  10. Szombathely
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

8 órás sertés császárhús zöldséges lencseraguval recept

Tippek és technikák a tökéletes császárhús elkészítéséhez Hack Barnabás séftől Az ünnepi időszakban egyre többen keresik azokat a receptmegoldásokat, amelyek egyszerre kínálnak különleges ízeket és...

Egy kis bacon sok mindent megváltoztat

Az intenzív ízű, ropogós bacon valódi kulináris varázslatot képvisel. Egyetlen szelet megváltoztathatja az egyszerűbb fogásokat, és új dimenziót adhat az ételélménynek. Az alábbiakban néhány...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!