A Pilisi Parkerdő három erdei szálláshelyet újított fel

Pilisi Parkerdő - Anna lak

Három erdei szálláshely korszerűsítését, felújítását végezte el a Pilisi Parkerdő Zrt., az 55 millió forintos beruházás eredményeként a Budakeszi Arborétumban található faház, a kőhegyi Czibulka János Menedékház és a Telki közelében lévő Anna-lak újult meg – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A beruházást a Miniszterelnöki Kabinetirodával együttműködve a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretein belül valósították meg – írták.

A Budakeszi Arborétum területén lévő összkomfortos faház három szobája nyolc embernek kínál szálláslehetőséget. A faházhoz kapcsolódik egy fedett közösségi tér is. Szintén e program részeként újult meg az arborétum elektromos ellátása.

Az Anna-lak és környezete a Budai-hegység kedvelt kirándulóhelye. Az Anna-lakot Telki és Nagykovácsi között az 1900-as évek elején építették eredetileg erdészlaknak, mára azonban már kulcsos házként funkcionál. Jelentőségét növeli, hogy a világhírű vadászfestő, a Fekete István-regények illusztrátora, Csergezán Pál is abban az épületben alkotott – írták.

A mostani fejlesztésnek köszönhetően az épületben már négy szoba alkalmas éjszakai szállásra, a pótágyazás lehetőségével akár egy kisebb iskolai osztály (20-22 ember) többnapos környezeti nevelési programjának is helyszíne lehet.

A kifestett épületben korszerűsítették és bővítették a vizesblokkokat, a szobai bútorokat felújították, a konyhabútort kicserélték, kijavították a nyílászárókat és a kerti kiülőket.

A ház elektromos rendszerét is korszerűsítették: aggregátor helyett az épület tetején elhelyezett napelemek biztosítják az energiaellátást.

A budakeszi faház és az Anna-lak a járványügyi helyzet függvényében várhatóan júniustól tudja fogadni a szállóvendégeket.

A Kőhegyi Czibulka János Menedékházat a Pilisi Parkerdő 2014-ben újította fel teljes körűen, ám a fellendülő bakancsos turizmusra tekintettel további felújítások, korszerűsítések váltak szükségessé.

A házban vezetékes víz kialakítására nincs lehetőség, így a vízellátást az esővíz összegyűjtésével biztosítják, több ciszterna segítségével. Mivel a meglévők a menedékház folyamatosan növekvő szükségletét, terhelését már nem tudták kiszolgálni, egy új, földbe süllyesztett, hermetikusan záródó ciszternát építettek, a meglévőket pedig felújították.

A turistaház áramellátását szintén napelemrendszerrel oldják meg. Az épület külső nyárikonyhával is bővült – olvasható a közleményben.

MTI

Pilisi Parkerdő

Parkerdő honlap
Pilisi Parkerdő – Parkerdő az emberért facebook oldal

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .