HomeTurisztikaBelföldCsődeljárás alatt a Best Reisen

Csődeljárás alatt a Best Reisen

A Best Reisennek 90 napja maradt arra, hogy megegyezzen a hitelezőkkel, ellenkező esetben megkezdődik a felszámolása.

A Fővárosi Bíróság végzése alapján csődeljárás alá vonták az augusztusban fizetésképtelenné vált Best Reisen Kft.-t, jelent meg a Céginformációs Adatbázisban. Az utazásszervező, amely korábban Magyarország második legnagyobb forgalmú utazási irodájaként működött, még augusztusban függesztette fel működését, miután fizetésképtelenné vált. Akkor mintegy 800 utasuk maradt külföldön, az ő hazajutattásukról a QBE biztosító gondoskodott. Később, szeptemberben megkezdődött a további károsultak kifizetése is. Ennek során a beérkezett mintegy 700 kárigényt (kb. 2000 utas) három hét alatt bírálta el, majd fizette ki a QBE. Az eljárás érdekessége, hogy a kárigényeket bőven fedezte az iroda 1,3 milliárd forintos felelősségbiztosítása.

A mostani csődeljárás vagyonfelügyelőjének a Mátraholding Zrt-t kérte fel a bíróság.

A végzés közzétételétől, vagyis október 24-től számítva 30 napja maradt a hitelezőknek, hogy belejelentsék a Best Reisennel szembeni követelésüket, majd a követelés nyilvántartásba vételi díját a vagyonfelügyelő bankszámlájára befizessék. A követelés nyilvántartásba vételének feltétele az, hogy a hitelező annak 1% -át – de legalább 5.000 forintot és legfeljebb 100.000 forintot – nyilvántartásba vételi díjként befizessen a vagyonfelügyelő pénzforgalmi számlájára.

A hitelezőnek és az adós Best Reisennek így október 24-től számítva 90 napja maradt, hogy megeggyezzen, ellenkező esetben megindul az utazási iroda felszámolása.

(Turizmus Online)

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Grillezett padlizsán és cukkini joghurtmártással

Bizonyára sokan vannak, aki fogyókúrára, vagy diétára kényszerülnek. A speciális étrendekbe sokszor nehéz új ízeket, új állagokat bevezetni. A grillezett zöldségek ezért jelentenek alternatív...

Ez volt az utolsó vacsora a Titanicon

Százöt év után magyar sztárszakács készítette el újra a Titanicon felszolgált „utolsó vacsorát”. Krausz Gábor séf Szende Gabriella kutatásai alapján tálalta annak a menüsornak...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!