Évzárás Észak-Alföldön

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága Hajdúszoboszlón tartotta hagyományos évzáró szakmai rendezvényét. A köszöntőket követően Dr. Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Tervezési és Projektfejlesztési Osztály igazgató-helyettese tartott tájékoztatót „Az Új Széchenyi Terv, 2011. évi turisztikai pályázatok a régióban” címmel. Ezt követően Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi hálózati igazgatója beszélt a Magyar Turizmus Zrt. 2011. évi elképzeléseiről.

A szakmai tájékoztatók sorát Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója zárta, értékelte az Észak-alföldi régió 2010. évi turisztikai teljesítményét, valamint beszámolt a 2011. évi turisztikai marketing tevékenység súlypontjairól.

A rendezvény második részében az „Észak-alföldi régió ajánlásával” pályázat ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadására került sor.

Észak-alföldi régió 2010. évi turisztikai teljesítményének értékelése:

A Központi Statisztikai Hivatal –jelenleg rendelkezésre álló- adatai alapján az Észak-alföldi régió kereskedelmi szálláshelyein 2010. január – október közötti időszakban 483 702 vendéget, és 1 446 972 összes vendégéjszakát regisztráltak. Az előző év azonos időszakához képest a belföldi vendégéjszakák számában +0,3 %-os emelkedés , a külföldi vendégéjszakák számában 1,6 % -os csökkenés realizálódott. A belföldi vendégéjszakák aránya 67 % az összes vendégéjszakához viszonyítva.

A régió három megyéje eltérő teljesítményt tud felmutatni. Míg Hajdú-Bihar megyében + 1,1 %-os bővülés történt az összes vendégéjszaka számában, addig Jász-Nagykun-Szolnok megyében – 2,7 %-os, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig – 4,4 % csökkenést jelez a KSH.
A régió legjelentősebb vendégforgalmat lebonyolító települései, az összes vendégéjszaka sorrendjében: Hajdúszoboszló (684 850 vendégéj), Debrecen (263 053 vendégéj), Nyíregyháza (105 884 vendégéj), Cserkeszőlő (78 795), Szolnok (55 566 vendégéj), Jászapáti (21 022 vendégéj), Kisvárda (18 428 vendégéj), Hortobágy (16 148 vendégéj), Vásárosnamény (15 921 vendégéj) Martfű (12 132 vendégéj).

Az MT Zrt. Észak-Alföldi Igazgatósága 2010-ben 8 komplex marketingkampányt, illetve 45 db saját marketingakciót valósított meg. 7 db tanulmányutat szervezett elsősorban külföldi újságírók, tour-operátorok, és utazási irodák részére. Média megjelenések számokban: 36 internetes, 102 nyomtatott média, 9 – országos- TV. 15 esetben vettek részt turisztikai kiállításon és vásáron. 6 alkalommal tartottak sajtótájékoztatót. Kampányokhoz kapcsolódóan 1800 DM levelet kézbesítettek, honlapukat teljes mértékben megújították. 25 szakmai egyeztetés, fórum illetve megbeszélés biztosította, hogy tevékenységüket a partnerség elvére építkezve végezhették.

A 2011.évi marketing tevékenység során legfontosabb üzenetük:

Az Észak-alföldi régió az ország vezető egészségturisztikai desztinációja, ahol a termálvízre épült fürdőkultúrát erősíti a nemzetközi hírű orvosi, klinikai háttér, kiegészíti az egészséges és aktív életmód, az egészséges táplálkozás, a fejlett biokultúra az Európában egyedülálló ökoturisztikai helyszínen.

„Észak-alföldi régió ajánlásával” pályázat:

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága az „Észak-alföldi régió ajánlásával” minősítés megszerzésére 2002 óta minden évben pályázatot ír ki azzal a céllal, hogy olyan, az Észak-alföldi régió turizmusához kötődő termékeket, hagyományőrző rendezvényeket és egyedi szolgáltatásokat kutasson fel, amelyek méltán képviselik a régió értékeit.

A nyertesek kommunikációjuk során (reklám, egyéb marketingkommunikációs tevékenység) felhasználhatják az „Észak-alföldi régió ajánlásával” minősítést, illetve használhatják a védjegy grafikai emblémáját. A minősítéssel ellátott termékek/szolgáltatások/rendezvények megjelenítésre kerülnek a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának turisztikai marketing tevékenységében.
Az „Észak-alföldi régió ajánlásával” kitüntetett szolgáltatók 2010-ben:

Rendezvény kategóriában:

Martfű Termál SPA – ÖrökZöld Tisza Fesztivál, Martfű
Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. – Debreceni Jazznapok, Debrecen
Szolgáltatás kategóriában:

Nyírbátori Kulturális Nonprofit Kft. – Báthori Várkastély és Panoptikum, Nyírbátor
Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ, Cserkeszőlő
Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. – Aqua-Palace Élményfürdő, Hajdúszoboszló