Nem alakítja át a piacot az Aeroviva csődje

Megszüntette utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységét az Aeroviva Utazási Iroda december 20-tól. Az utazási iroda rendelkezik az ilyen esetekre való vagyoni biztosítékkal, ami 494 millió forint, de a cég biztosítója szerint nem biztos, hogy ez az összeg elegendő lesz a kintlevőségek fedezésére. Bár a cég meghatározó szereplő volt, a piacot érdemben nem alakítja át a csőd. Az Aeroviva utaztatta volna egyébként az X-Faktor és a Megasztár győztesét is egy-egy egzotikus nyaralásra.

A cég vezetőségét nem tudtuk elérni, Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője pedig azt mondta, egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy mi a pontos oka az Aeroviva csődjének. Megjegyezte ugyanakkor, hogy „csodák nincsenek”, és ha egy utazási iroda irreális árakon kínálja utazásait, akkor azt hosszú távon nem lehet finanszírozni. Az iroda gyakorlata szerint alacsony alapáron hirdette meg egzotikus utazásait, ugyanakkor az utazások végső ára a kötelezően kifizetendő egyéb díjakkal sokszor az alapár dupláját tette ki. Molnár Judit szerint egy utazási iroda akkor jár el jól, ha a meglévő keresletre dolgozza ki a kínálatot, az Aeroviva pedig nem ezt tette. Emellett hatalmas működési és marketingköltségek is terhelhették az irodát a szóvivő szerint.

Az Aeroviva az egzotikus utazások szakértőjeként volt ismert, évente több charterjáratot is működtetett trópusi nyaralóhelyekre, például Thaiföldre és Afrikába. A cég 1994-ben indította el utazási szolgáltatásait, és négy év alatt meghatározó piaci szereplővé nőtte ki magát. A társaság forgalma 2007-ben elérte a 6,7 milliárd forintot, és azóta visszaesés következett be ugyan, de még 2009-ben is 4,8 milliárdos bevételre tett szert. Az iroda fő profilja az egzotikus utazások szervezése volt, de foglalkozott repülőjegy-értékesítéssel, charter járatok szervezésével, szállásfoglalással, autókölcsönzéssel, üzleti utazások szervezésével és biztosítások értékesítésével is.

Molnár Judit szerint, bár meghatározó piaci szereplő volt az Aeroviva, a cég csődje valószínűleg érdemben nem változtatja meg a piacot. Mivel az Aeroviva elsősorban a téli utazásokra koncentrált, és a magyar piacon még mindig a nyári időszak számít főszezonnak, vannak nagy múltú cégek, amelyek felszívják majd az Aeroviva ügyfélkörét.
A menetrend szerinti járatokra az Aeroviva repülőjeggyel rendelkező utasok repülőjegye – az utazás dátumától függetlenül, odaútra és visszaútra egyaránt – érvényes marad. Az Aeroviva közleménye szerint az utazásszervező kártérítési kötelezettségét, beleértve a charter járatokra szervezett utazásokat is, az Aeroviva Kft. vagyoni biztosíték biztosítása alapján a QBE Insurance (Europe) Limited magyarországi fióktelepe vállalja át.

Dénes Attila, a QBE vezérigazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy az Aeroviva vagyoni biztosítéka 494 millió forint. Dénes Attila kérdésünkre elmondta, hogy a biztosító sem tudja a csőd pontos okát. A bejelentés szerinte mindenkit meglepett, nem volt különösebb előjele a csődnek, és a biztosító már hosszú évek óta együtt dolgozik a céggel. A biztosító már megkezdte az információ- és adatgyűjtést arról, hogy a csőd hány utast és milyen formában érint. Felmérik azt is, hogy a kint tartózkodóknak, illetve azoknak, akik a csőd miatt nem tudnak elutazni, milyen problémáik, visszatérítési igényeik vannak. A QBE egyelőre nem kapta meg a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivataltól az Aeroviva nyilvántartásból való törléséről szóló határozatot, így a biztosítónak nincs birtokában a pontos utasjegyzék sem – mondta december végén a biztosító vezérigazgatója.

A kárrendezés január 3-tól felgyorsulhat, tekintettel arra, hogy az Aeroviva ügyvédje átadta az utas listát, amely közel 2000 nevet tartalmaz.
Egyelőre nincs pontos információjuk arról, hogy mennyivel tartozik az Aeroviva szállodáknak és légitársaságoknak, ezért elméletileg előfordulhat, hogy nem lesz elegendő a vagyoni biztosíték összege a kiadások fedezésére.

A Turizmus Online információi szerint heti 4 charterláncon 4 ezer utast szállított volna az Aeroviva a Travel Service charter légitársaság gépein. Farkas Attila, a Travel Service ügyvezetője a Turizmus Online-nak elmondta: hiába próbálja elérni az Aeroviva illetékeseit, hívására nem válaszolnak. Farkas úgy véli, a szándék sincs meg a helyzet rendezésére a csődbe ment iroda részéről.

Farkas Attila szerint már pénteken lehetett sejteni a küszöbönálló bajt. A kedden induló járatok már nem szálltak fel, mivel azok nem voltak kifizetve. A hirado.hu információi szerint az Aeroviva Holidays utazási iroda a csőd bejelentése előtti vasárnap behívatta a dolgozóit, hogy közöljék velük, megszűnik a munkahelyük. Úgy tudni, az iroda már pénteken azt mondta próbaidős munkatársainak, hogy hétfőtől nem tartanak igényt a munkájukra.

Az Aeroviva szervezte volna az útját Vastag Csabának, az X-Faktor győztesének is, most azonban új irodát keres a csatorna. A műsor sajtófőnöke, Fazekas László az [origo]-nak azt mondta, hogy a helyzetről ők is most értesültek, és ígérete szerint az X-Faktor győztesét semmiféle hátrány nem fogja érni. Vastag Csaba így várhatóan utazni fog, még ha nem is azzal az irodával, amely nemrég még a kereskedelmi csatornák partnereként úgy hirdette magát: „Természetesen örömmel kényeztetjük majd a tehetséges győzteseket, de kérjük, senki ne feledje: az Aeroviva Holidays minden egyes utasát sztárként kényezteti.”