HomeTurisztikaFesztiválBefuccsolt a tojásfesztivál Siófokon

Befuccsolt a tojásfesztivál Siófokon

Befuccsolt a tojásfesztivál SiófokonElmarad Siófokon a Tojás világnapjához igazodó, október 12-14-re meghirdetett X. Nemzetközi Tojásfesztivál, miután a szervezőknek idén nem felelt meg a város által biztosított, a korábbiaktól eltérő helyszín.

{module 221}

Kovácsné Töreki Katalin, a fesztiválszervező helyi Tojás Kézműves Egyesület elnöke azt mondta, nem érti, miért nem biztosította a város a korábbi helyszínt, hiszen komoly bevételt jelentett minden évben a ma már Siófok legnagyobb rendezvényének számító fesztivál a helyi szolgáltatóknak, és az idegenforgalmi adók révén az önkormányzatnak is.

A 18 millió forintos költségvetésű, több mint tízezer embert vonzó, háromnapos rendezvényt Siófok 5 millió forinttal, marketing munkával, és térítésmentes helyszín biztosításával is támogatta, de a szervezők nem tudták felvállalni, hogy a részben módosult helyszín miatt a vásározóknak csak egyharmada kerülhessen a fesztivál központjába. „A fellépők költségeit az önkormányzati és szponzori támogatás mellett a vásározók által fizetett bérleti díjból kell és lehet fedezni, a mára igen rangossá vált fesztivál színvonalából pedig nem engedhetünk” – fogalmazott a főszervező. Hozzátette, a döntéshez az is hozzájárult, hogy az eddigieknél szigorúbb, államilag szabályozott biztonsági előírásokat vezettek be, továbbá az önkormányzat egy új határozatával egységes megjelenést követelt a vásározóktól, aminek pluszköltsége ellehetetlenítette a rendezvény megtartását.

Siófok közleményben tudatta az MTI-vel, hogy sajnálattal fogadta a döntést, hiszen az idén is támogatási szerződésben vállalta, hogy segíti a rendezvényt 6,5 millió forinttal, és egyéb módon, ami jóval több, mint amit a saját nagyrendezvényeinek szokott nyújtani. A város több helyszínt is felajánlott a fesztivál területének kiegészítéséhez, de a szervezők számára egyik sem volt megfelelő – tették hozzá.

MTI

{module 221}
gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Szakácskönyvet ajándékoz hűséges vásárlóinak a Lidl

Megjelent Mautner Zsófi és Széll Tamás Ízek nyomában című szakácskönyve a Lidl Magyarország gondozásában, melyet a mai naptól az áruházlánc hűséges vásárlói ajándékként kaphatnak...

Tejszínes kelkáposzta krémleves

Hozzávalók a Tejszínes kelkáposzta krémleves elkészítéséhez: 1,5 l húsleves0,5 dl vízfél fej kelkáposzta1 fej fokhagyma1 nagyobb szelet szalonna (kb. 8 dkg)1 evőkanál zsír2 evőkanál...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!