HomeGSZT+PályázatokKultúra, gasztronómia - pályázat

Kultúra, gasztronómia – pályázat

A turizmus és a kultúra egymásrautaltságát pontosabban egymást kiegészítő szerepét hangsúlyozta Bánki Erik az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke, azon a sajtó reggelin, amit L. Simon Lászlóval a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnökével tartott.

 

{module 221}

Közösen számoltak be arról, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma 300 millió forintos induló tőkét adott a nemzetközi, országos turisztikai vonzerővel bíró kulturális- gasztronómiai rendezvények, programsorozatok támogatása céljából, és megalakították „A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumát”.

A kollégiumot három évre a kijelölt feladatának ellátásáig – a 2014. évi pályázatok megvalósulásáról és a kollégium éves munkájáról készült beszámoló Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága általi elfogadásáig, várhatóan 2015. március 31-ig – hozták létre. A kollégium vezetője Bodrogai László a Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósára igazgatója.

A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága reményei szerint jövőre a keret nőni fog, elérheti akár az 1 milliárd forintot is. Az ez évi 300 millió forintból 200 millió forintot az NKA, 100 millió forintot a Turisztikai Célelőirányzat biztosított. Egy pályázó maximum 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat, a pályázóknak 30-50%-os önrésszel kell rendelkezni.

Egy újságírói kérdésre válaszolva L. Simon László elmondta, hogy a jövő évi kiírásnál már – a kulturális fesztiválok jellegének megfelelően -, 2014-re is lehet pályázni.

{module 221}
gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Lecsó – ahogyan mi szeretjük

A nyár kihagyhatatlan, klasszikus - alapvetően 4 alapanyagra épülő - fogása a lecsó. Számtalan variációja létezik, ezért igazából nem is beszélhetünk tökéletes lecsóreceptről. Illetve mégis:...

Egyszerű zabpehely szelet recept

Könnyen és gyorsan elkészíthető édesség 15 perc alatt, négy összetevőből A házi sütés nem feltétlenül igényli a hosszú hozzávalók listáját, vagy bonyolult technikákat. Ezt az...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!