HomeGasztronómiaGasztroVárosligeti újdonság

Városligeti újdonság

Városligeti újdonságA Fővárosi Növény- és Állatkert ma már több, mint csupán az állatok bemutatására szakosodott intézmény, annál sokkal több, szórakoztatva tanít kicsiket, nagyokat, családokat. Ehhez hozzájárul a gasztronómiai élmények biztosítása is, ennek jegyében a felújított Főkapu épületében nyitotta meg cukrászdáját a Gundel. És hogy a Gundel az természetes, hiszen a két létesítmény évtizedek óta szoros együttműködésben él egymás mellett.

{module 221}

Európai uniós turisztikai attrakciófejlesztési pályázati forrás segítségével, közel 254 millió forintos beruházással valósult meg a főkapu épületének felújítása, ennek keretében újult meg a kapunak az a bástyája is, amelyben helyet kapott a most megnyílt Gundel Cukrászda.

A most megnyitott cukrászda helyén 1912 óta az állatkert igazgatói- és gazdasági irodái álltak, mondta el a sajtótájékoztatón dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója. A most elvégzett felújítás során vadonatúj funkciókat kapott a megszépült épület, az állatkert legnagyobb, több mint 200 négyzetméteres szabadtéri vendéglátó terasza jött létre, a cukrászdában egy úgynevezett Fast Line jegyvásárlási lehetőséget is létrehoztak, amellyel a vendégek kényelmesen és gyorsan juthatnak be az állatkertbe. Az épület közösségi szolgáltatói funkciókat is ellát, valamint igyekszik bemutatni a Városliget és az állatkert történetét.

Újdonság és valószínűleg nagy sikert arat majd, hogy a Gundel cukrászda teraszán az állatkerti vendégek háromfogásos, frissen készített ebédet fogyaszthatnak ZOO Menü néven, 1900 forintos áron.

Vissza a gyökerekhez, „A Gundel nem luxus, a Gundel minőség”, idézte Alföldy Tádé a Gundel Csoport igazgatója, az alapító és névadó Gundel Károly filozófiáját kifejező jelmondatát. A cukrászda és a ZOO Menü árait is igyekeztek úgy kialakítani, hogy minél több vendég által elérhető legyen, de ne kelljen kompromisszumot kötni minőségben.

Újdonság, hogy az egykori sütemények kínálata mellett a kor kívánságának megfelelően cukormentes finomságokat is kínálnak.

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Görög frappé – habos Nescafé jegeskávé recept

Az egyszerűen, otthon is elkészíthető jegeskávé, amely meghódította a világot A görög frappé az egyik legismertebb és legkedveltebb jegeskávé, amelyet néhány perc alatt, kávéfőző nélkül...

Zöldség befőzési receptek

Őrizd meg a nyár ízeit! – így tedd el a zöldségeket télire Most, hogy tombol a nyár, a vasárnapi menü is sokkal izgalmasabb, hiszen a...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!