HomeGasztronómiaGasztroMiskolci Kocsonyafesztivál őstermelői felhívás

Miskolci Kocsonyafesztivál őstermelői felhívás

Február 22-24-e között immáron 13. alkalommal rendezik meg a miskolci Kocsonyafesztivált, amely az országban szinte egyedülálló nonprofit, civil, közhasznú esemény, és amely egy hátrányos helyzetű régió felemelkedését, kulturális alapú gazdaságfejlesztését és közösségépítését tűzte ki célul.

Miskolci Kocsonyafesztivál őstermelői felhívás

A minden évben február harmadik hétvégéjén zajló élményfesztivál mára már 250 ezer embert vonz Miskolcra. Az idén Kassa, 2013 Európa Kulturális Fővárosa lesz a külföldi díszvendég, a programok pedig a zene, a tánc és az ének, mint a szavakon túli, mindannyiunk számára érthető, közös nyelv köré szerveződnek. A szervezők Hiszik, hogy a kultúra megértése a megértés kultúráját erősíti. Ebben a szellemben alakítják kulturális programjaikat,illetve a vásári kínálatot is.

Ústermelői felhívás

A fesztivál szervezői szeretnék, hogyha országszerte minél több őstermelő, vállalkozó értesülne a fesztiváli részvétel lehetőségéről. Második fordulóban várják a jelentkezőket a fesztiválra. A jelentkezési lap letölthető a kocsonyafesztivál hivatalos oldaláról.

Bővebb info és jelentkezési lap

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Királyi vadvacsora nemcsak ünnepekre

A vadászat az ember egyik legősibb tevékenysége és Magyarországon is évszázadokra visszanyúló  hagyománnyal rendelkezik. Kevesen tudják, de hazánk a gímszarvas trófeák tekintetében például mindig...

Görög frappé – habos Nescafé jegeskávé recept

Az egyszerűen, otthon is elkészíthető jegeskávé, amely meghódította a világot A görög frappé az egyik legismertebb és legkedveltebb jegeskávé, amelyet néhány perc alatt, kávéfőző nélkül...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!