6.1 C
Budapest
2026 május 1, péntek
HomeGasztronómiaGasztroStühmer Kaposváron

Stühmer Kaposváron

Stühmer KaposvárIsmét kinyitott Kaposvár legpatinásabb kávézója, a Stühmer, amelyre az előző üzemeltető többmilliós tartozásai miatt került lakat kora tavasszal. A kávézónak helyet adó épület és a műemléki védettséget élvező berendezés tulajdonosa, az önkormányzati a helyi kereskedelmi iskola bízta a belváros egyik színfoltjának számító vendéglátóhely üzemeltetését, és a nyitás óta eltelt néhány nap forgalma arra utal, hogy jó kezekbe került a nagy múltú intézmény.

A kávézóban a szakiskola hat egykori és hat jelenlegi tanulója kapott lehetőséget a bizonyításra; a számtalan kávékülönlegesség mellett saját készítésű süteményeket kínálnak, amelyeket egy, az iskola Szakma Kiváló Tanulója-díjjal kitüntetett diák készít.

A kávézót 1928-ban nyitotta meg az 1886-ban alapított, Európa-szerte ismert Stühmer Frigyes Rt. kakaó, csokoládé és cukorgyár. Az idők során az eredeti nevet többször megváltoztatták, így hívták Omniának, majd az Art Café felirat került a portálra, 2006-tól azonban ismét Stühmer néven várta a vendégeket. A „kaposvári Pilvax”, ahogy nem hivatalosan az egyik ismert törzsvendég, a Kossuth-díjas Takáts Gyula, Kaposvár nemrég elhunyt jeles költője nevezte a kávéházat, mindig is kedvelt találkozóhelye volt a megyeszékhely közéleti személyiségeinek.
A néhány hónapos kényszerszünet alatt az újbóli megnyitásra egy székesfehérvári restaurátor irányításával felújították az eredeti bútorokat, amelyeket a Kaposvárhoz közeli Kiskorpádon született Kozma Lajos építész, iparművész tervezett, és egykor – még múzeumigazgatóként – éppen Takáts Gyula védetett le.

A sajátos hangulatú, berendezésében a múlt századelőt idéző kávézó éppen időben nyitott meg ahhoz, hogy május utolsó hétvégéjén a Festők városa hangulatfesztiválra Kaposvárra látogatók is megpihenjenek a forgatagban és megkóstolják a kávékülönlegességeket és a süteményeket, amelyekkel az üzemeltető iskola igazgatója szerint „a fővárosi Gerbeaud cukrászdában sem vallanának szégyent”.

MTI/pécsistop

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Kurkumás aranytej latte recept

A kurkumás aranytej latte egy gyógynövényes ital, amelynek alapvető összetevője a kurkuma. A kurkumás aranytej hagyományosan az indiai és az ázsiai konyhában népszerű, és...

Kínai kel saláta curry öntettel – friss, gyümölcsös–fűszeres fogás könnyű ebédekhez

A kínai kel saláta curry öntettel egy könnyed, mégis karakteres fogás, amely a roppanós zöldségeket egzotikus gyümölcsökkel és enyhén csípős, krémes öntettel ötvözi. A...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!