HomeTurisztikaBelföldIráni turisztikai szakemberek Magyarországon

Iráni turisztikai szakemberek Magyarországon

Először látogattak hazánkba iráni turisztikai szakemberek a Magyar Turizmus Zrt. meghívásának köszönhetően, 2013 decemberében.

iráni szakemberek Magyarországon

A 9 szakember vezetői vagy tulajdonosi pozíciót tölt be iráni utazási irodákban. A látogatók azzal a céllal érkeztek Magyarországra, hogy átfogó képet kapjanak hazánk turisztikai kínálatáról és fővárosunk nevezetes attrakcióiról.

Magyarországi szállásukról a négy nap alatt a Continental Hotel Budapest gondoskodott. A vendégeket az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti Nagykövetsége fogadta a tanulmányút első napján. Az út során felfedezték Budapest nevezetességeit többek között a budai Várnegyedet, az Andrássy utat, a Széchenyi fürdőt és a Vásárcsarnokot is. A látogatóknak különösen tetszett a Parlament, a folklór vacsora a Budakeszi Vadaspark éttermében, a különleges lovas show a Lázár Lovasparkban, az Első Pesti Rétesház, valamint az Andrássy úton újonnan nyílt il Bacio di Stile elnevezésű luxus divatház.

A tanulmányút résztvevőinek elmondása alapján a legtöbb iráni turistát Törökországba, Dubajba és távoli egzotikus célpontokra utaztatják, Európán belül pedig Franciaország, Olaszország és Görögország a legkeresettebb desztináció. Az iráni utazókat különösen a kikapcsolódási és vásárlási lehetőségek érdeklik, fontos számukra a kiemelt figyelem és a magas színvonalú szolgáltatás.

A Thompson Reuters „State of the Global Islamic Economy Report 2013″ című kutatási jelentése szerint a muszlim utazók 2012-ben 137 milliárd dollárt költöttek utazásra a mekkai zarándoklatok nélkül – ez az összeg a világ turisztikai költésének 12,5%-a. Közülük az irániak költötték a legtöbbet (18,2 millió dollárt) turisztikai szolgáltatásokra, Szaúd-Arábiát is megelőzve.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egyszerű banános pite recept

Megmaradt pár banán, amit már a gyerek nem akar megenni, mert kezd barnulni a héja. Pedig igazán ezek az érett és finom darabok. A...

Litván sörleves recept

A litván sörleves újrafelfedezése a balti konyha hagyományaiban A litván gasztronómia egyik legkülönlegesebb, ma újra reneszánszát élő fogása a meleg sörleves, egy forrón tálalt, selymes...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!