HomeTurisztikaSportRunway Run a repülőtéren újratöltve

Runway Run a repülőtéren újratöltve

Egyre többen regisztrálnak a Budapest Airport nagyszabású nemzetközi futóversenyére, a Runway Run-ra, amit idén szeptember 15-én rendeznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér erre az alkalomra lezárt 1. (13R/31L jelzésű) futópályáján.

Runway Run a repülőtéren újratöltve

A jótékonysági futáson, amelyre már több mint harminc országból érkeztek nevezések, egy brit gyermek egészségügyi- és Magyarországon a fogyatékkal élő fiatalok „Suhanj Alapítványát” támogatják a résztvevők.

Idán már harmadik alkalommal rendezi meg a Budapest Airport az Európában is egyedülálló, Runway Run elnevezésű nemzetközi futóversenyét, amely az elmúlt években nagy sikert aratott a légiközlekedési szakmában. A Runway Run-on 5 és 10 kilométeres távon lehet indulni és van lehetőség váltófutásra is. A versenyen indulók között egyebek mellett a leggyorsabb légitársaság, a leggyorsabb repülőtér, a leggyorsabb repülési hatóság és más kategóriákban is osztanak díjakat. Az idei verseny legnagyobb támogatója – nyilván nem véletlenül – az európai repülőgép gyártó konzorcium, az Airbus Industries lett.

Bár a Runway Run-on elsősorban a légiközlekedéshez köthető futók és csapatok részvételére számítanak, a nevezés nyitott számos más terület képviselői előtt is, hiszen például a tavalyi versenyen ott volt több budapesti nagykövetség, a nagy hazai autógyárak, bankok és más vállalatok képviselői is. Csak az Egyesült Államokból húsznál több futó indult, de szép számmal érkeztek versenyzők Nagy-Britanniából, Írországból, Lengyelországból és más európai államból is. A verseny résztvevői közül természetesen nem hiányozhattak a hazai sportélet kiemelkedő képviselői, így olimpiai bajnok vízilabdázóink és kajak-kenusaink is együtt futottak a hazai média sztárjaival és a neves újságírókból álló médiacsapatokkal.

Az idei Runway Run 2015. szeptember 5-én szombaton 11.00 órakor rajtol a ferihegyi 1. futópályán, amit erre az alkalomra repülőgépek helyett futócipőkkel koptatnak a versenyzők. A versenyre még egy hónapig lehet nevezni a www.bud.hu/runwayrun weboldalon keresztül. A Budapest Airport még korlátozott számban elfogad szponzori jelentkezéseket is a nemzetközi légiközlekedési futóverseny támogatói közé.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Meggyes kókuszgolyó recept

Egyszerű és könnyen elkészíthető vendégváró desszert A meggyes kókuszgolyó egy egyszerű, de népszerű édesség, amely kiválóan alkalmas gyors vendégváró finomságnak. A klasszikus kókuszgolyó receptjéhez hasonlóan...

Twix szelet sütés nélkül

Hozzávalók:20 dkg vajas keksz A karamell réteghez: 20 dkg barna cukor, 1 dl tej, 10 dkg vaj A csokoládés réteghez: 15 dkg étcsokoládé, 15...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!