HomeSzállodaBelföldPórul jártak az Aranybikával

Pórul jártak az Aranybikával

nehéz lenne értékesíteni a szállodátÖsszesen 300 millió forintos kár érte azt a 605 embert, aki az elmúlt években vásárolt üdülési jogot a debreceni Aranybika szállóban. A Hajdú-Bihari Naplónak nyilatkozott a Cívis Hotels Zrt. felszámolását intéző Kelet-Holding GT Zrt. vezérigazgatója, aki szerint ilyen teherrel nehéz lenne értékesíteni a szállodát.

Buga Imre azt mondta: felmondták a szerződéseket, így az üdülési jog tulajdonosok mostantól hitelezőként követelhetik a nekik járó pénzt.

Az egyik érintett szerint akkoriban még jó üzletnek tűnt évi egy heti szállodai üdülést venni 35 évre, 440 ezer forintért, „most meg csak a bosszúság maradt az üdülés helyett” – olvasható a Hajdú-bihari Naplóban.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Klasszikus, békebeli káposztás batyu recept – Puha tésztával és sült káposztával

A káposztás batyu méltán tartozik a magyar konyha egyik legkedveltebb sós süteményei közé. Ez a kívül aranybarnára sült, belül puha kelt tésztából készült finomság...

Fehércsokoládés keksz alakorlisztből – recept

Egyedi finomság az új trendek kedvelőinek - white chocolate chip cookies újragondolva A gasztronómiai trendek követői és az egészségtudatos sütés rajongói örömmel fogadhatják ezt a...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!