HomeTurisztikaBelföldNémetország: erősödő beutazás

Németország: erősödő beutazás

A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint a kilenc vagy több ágyas szálláshelyek és kempingek forgalma 2009 novemberében egy százalékkal nőtt.

Összességében 22.6 millió vendégéjszakát regisztráltak. A beutazók vendégéjszakái öt százalékkal nőttek.

A beutazó turizmus novemberi, öt százalékos növekedése eddig messze a legerősebb volt a 2009-es évben. „2009 novemberében külföldiek 3.5 millió vendégéjszakáját tartották nyilván s ez meghaladja a 2007-es rekord-év eredményét”, hangoztatta Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) elnökvezérigazgatója.

A belföldi turizmus szilárdan növekszik

A belföldi idegenforgalom 2009 novemberében egy százalékkal növekedett, összességében 19,1 millió vendégéjszakát tartottak nyilván. „2009-ben a belföldi turizmus adta az alapot ahhoz, hogy a vendégéjszakák teljes száma mindeddig stabil maradhatott”, mondotta Hedorfer asszony. „A hazai vakáció ebben az évben népszerűbb volt, mint valaha.”

Ez az irányzat 2010-ben is folytatódhat, de megjegyzendő, hogy az utazók továbbra is érzékenyek az árakra. Németország, mint úticél, a maga kiváló infrastruktúrájával, változatos tájaival, s igen jó ár-érték arányával tehát bizakodással tekinthet a 2010-es év elé.

„Belföldön folytatjuk majd az „Utazzunk el közelre” kampányt s az országot, mint az év minden szakában vonzó úticélt állítjuk a középpontba”, mondotta a DZT vezetője. „Ami a beutazó turizmust illeti: a változatlanul bizonytalan gazdasági körülmények között 2010-ben is azt hangsúlyozzuk majd, hogy minőséget nyújtunk – méghozzá kedvező áron.”

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Kwarezimal recept — máltai édesség a böjt idejére

Mandulás-fűszeres böjti sütemény Máltáról, melynek jelentése a húsvét előtti negyven napos időszakra utal A Kwarezimal szó (olasz eredetű: Quaresima, latin Quadragesima) a húsvét előtti negyvennapos...

Zöldséges bhajiya

Hozzávalók a Zöldésges bhajiya elkészítéséhez: 1 csomag fagyasztott spenótpüré, natúr (kb. 250 g)1 sárgarépa, finomra reszelve1vöröshagyma, kis kockákra vágva4 db paradicsom húsa, kis kockákra...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!