6.1 C
Budapest
2026 május 2, szombat
HomeTurisztikaBelföldMegújul a Dobozi úti kerékpárút Gyulán

Megújul a Dobozi úti kerékpárút Gyulán

Több mint 270 millió forintból újul meg a Kettős-Körös folyóhoz tartó Dobozi úti kerékpárút Gyulán, a munkát legkésőbb nyár végéig be kell fejezni – közölte Görgényi Ernő polgármester szerdán a kiviteli szerződés aláírásakor és a munkaterület átadásakor.

Kifejtette: az uniós Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán 257,5 millió forintot nyertek el, a fennmaradó költséget önerőből finanszírozzák. Bár az idei költségvetés a koronavírus-járvány hatásai miatt legalább 600 millió forintos bevételkieséssel számol, ami miatt több tervezett beruházást későbbre halasztanak, „pályázati pénzt nem hagyunk veszni” – fogalmazott Görgényi Ernő, hozzátéve, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint is beruházással kell pénzt juttatni a gazdaságba.

A Fekete- és a Fehér-Körös folyók találkozásánál lévő, úgynevezett szanazugi üdülőhelyre vezető kerékpárút felújítását közbeszerzésen a gyulai székhelyű Aszfalt-Közmű Kft. nyerte el.

Puskás Béla ügyvezető elmondta, alvállalkozójuk, a budaörsi Inreco Hungary Kft. úgynevezett hideg remix-eljárással végzi a munkát a több mint három kilométeres külterületi szakaszon, a meglévő út burkolatát speciális géppel felmarják, amihez cementet keverve új útalapot kapnak. Ilyen gépe kevés hazai cégnek van egyelőre – mondta. Hozzátette, csapadékvízelvezetőket is építenek a kerékpárút alá, és szélesítik is, csaknem 4200 méteren.

Görgényi Ernő elmondta, az útnak turisztikai jelentősége is van, épp a pandémia világított rá, mennyire fontos az embereknek a természeti környezetben lenni.

Az öt kilométeres kerékpárút legrosszabb állapotú 800 méteres szakaszát tavaly az önkormányzat mintegy 29 millió forint saját forrásból felújította, a kivitelezést akkor is az Aszfalt-Közmű Kft. végezte.

MTI

fotó: illusztráció

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

Palacsintatorta csokoládéval és eperrel recept

Alapanyagok és technológiai tudnivalók a palacsintatorta elkészítéséhez Hack Barnitól séftől A Costes Downtown séfje, Hack Barni az ünnepi időszakra egy olyan desszertet ajánl, amely a...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!