HomeTurisztikaFesztiválA Fishing on Orfű fesztivál augusztusi pótdátumon

A Fishing on Orfű fesztivál augusztusi pótdátumon

A szervezők úgy döntöttek, hogy az eredeti időpont helyett az előre meghirdetett pótdátumon, augusztus 25. és 28. között tartják meg a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt Fishing on Orfű fesztivált – közölték az esemény hivatalos honlapján.

Eredetileg június 16. és 19. között tartották volna meg az eseményt, de már az időpont tavaly decemberi bejelentésekor jelezték a szervezők, hogy amennyiben szükségessé válna a rendezvény újbóli elhalasztása, egy pótdátumot is lekötöttek a fellépőkkel.

A kommünikében azt írták, hogy az – egyébként egy felmérés szerint a közönség által is támogatott – halasztás hátterében a szervezéshez szükséges idő rövidsége áll, valamint az, hogy a zenés, táncos rendezvények megtarthatóságára vonatkozó szabályok egyelőre nem ismertek.

A már megváltott fesztiválbelépők és a kempingjegyek automatikusan érvényesek a pótdátumra és a speciális keddi „beköltöző nap” jegyei is augusztus 24-én lesznek beválthatók.

A szervezők közleményükben jelezték: amennyiben lehetséges, akkor a az eredeti időpontban – június 17-én, 18-án és 19-én – egy kisebb, családias rendezvény tartanának, amelyről későbbre ígértek részleteket.

A rendezvény részletes zenei programja megtalálható az esemény honlapján, a www.fishingonorfu.hu oldalon. A fesztiválon többségében a 2020-as fellépők állnak majd színpadra: a tervek szerint pótolja az idén elmaradt jubileumi koncertjét a HS7, szintén halasztva ünnepel a 30Y, búcsúzik a Kistehén.

A fesztivál egy „beköltöző nappal” kedveskedik azoknak, akik tavaly egy bérlet árával támogatták a koronavírus-járvány miatt elmaradt 2020-as rendezvényt. Ők augusztus 24-én olyan előadókkal találkozhatnak, mint Lovasi András és Kispál András, Beck Zoli, Bérczesi Robi, a Lázár tesók, valamint az Elefánt tagjaiból álló Szendrői-Tóth duó.

MTI

Fishing on Orfű fesztivál

Orfű, Dollár út 1.
2021 augusztus 24 – 28.

Fishing on Orfű honlap
Fishing on Orfű facebook oldal

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Céklától látjuk rózsaszínben a világot + recept

A cékla ezer éve savanyúságként ismert, a legtöbb háznál maróan ecetes lében úszik máig. A savat néha rettenetes mennyiségű cukor igyekezett ellensúlyozni, hiába: a...

Alkoholmentes koktél receptek

Felfrissülés a legmelegebb nyári napokra A kerti partik és nyári összejövetelek kötelező eleme a hűsítő italok szervírozása, legyen szó limonádéról, jegesteáról, házi szörpről vagy más...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!