HomeTurisztikaFesztiválIdén is elmarad a Fezen

Idén is elmarad a Fezen

A tavalyi évhez hasonlóan 2021-ben sem rendezik meg a székesfehérvári Fezen fesztivált – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Kovács Antal főszervező két fő okot jelölt meg a döntés háttereként: egyrészt a nemzetközi előadók hiányát, hiszen a korábban bejelentett fellépők nagy része már 2022-re tette át koncertjét, másrészt a védettségi igazolvány kérdését, hiszen lehetnek jópáran a már jeggyel rendelkezők közül, akiknek a Fezen időpontjában – július végén – nem lesz még védettségi igazolványuk.

Az is a lemondás mellett szólt, hogy még nem lehet tudni, mikor indulhatnak újra a zenés-táncos rendezvények, illetve hogy pontosan milyen járványügyi szabályokat kell majd betartani. Egy ilyen nagy rendezvény megszervezését ugyanakkor nem lehet az utolsó pillanatra hagyni – jegyezte meg a főszervező.

A közlemény szerint a jövőre 25 éves rendezvény a jubileumhoz méltó programmal várja majd a fesztiválozókat 2022-ben.

MTI

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Forró szénsavas aromatea recept

Különleges téli forró ital haladóknak Tóth Barnabás executive séftől A forró szénsavas aromateák egy izgalmas és frissítő kategóriát alkotnak a forró italok világában, melyek egyedi...

Céklától látjuk rózsaszínben a világot + recept

A cékla ezer éve savanyúságként ismert, a legtöbb háznál maróan ecetes lében úszik máig. A savat néha rettenetes mennyiségű cukor igyekezett ellensúlyozni, hiába: a...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!