HomeTurisztikaFesztiválDíjakat adtak át a Balaton Ünnepe fesztiválon

Díjakat adtak át a Balaton Ünnepe fesztiválon

Életműdíjat kapott Csapody Balázs, a Kistücsök Étterem vezetője, díjazták a balatoni kerékpárutat, illetve a fonyódi Kripta Villát, a közönség szavazatai alapján pedig a KFT Balatoni nyár című slágere lett a Balaton Dala a pénteken, első alkalommal megrendezett A Balaton Ünnepe elnevezésű fesztiválon – közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

Mint írták, több százezren vettek részt a MOL Nagyon Balaton idei eseményein, amelyek A Balaton Ünnepével zárultak. Ez utóbbival a szervező VOLT Produkció célja, hogy évente egyszer összegyűljenek mindazok, akik egész évben sokat tesznek a Balaton Régióért: vendéglátók, szállásadók, művészek, szervezők és a közönség.

A Balaton Ünnepén életműdíjat kapott Csapody Balázs, a Kistücsök Étterem vezetője, a díjat Pantl Péter, a MOL kommunikációs igazgatója adta át. Díjazták a balatoni kerékpárutat, illetve a fonyódi Kripta Villát, a közönség szavazatai alapján pedig a KFT Balatoni nyár című slágere lett a Balaton Dala – áll a közleményben.

„Bízunk benne, hogy a 2022-es már egy teljes értékű év lehet, amikor négy évszakban várhatjuk a vendégeket számos eseményen a Balaton körül” – idézte a kommüniké Lobenwein Norbertet, a MOL Nagyon Balaton vezetőjét.

MTI
fotó: molnagyonbalaton

A Balaton Ünnepe fesztivál 2021

2021 szeptember 17.
Balatonvilágos, Balatonpart

MOL Nagyon Balaton honlap
Nagyon Balaton Official facebook oldal

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Forró italok a téli kirándulásokhoz

Télen is fontos a mozgás és a friss levegő, ezért érdemes rendszeresen sétálni, kirándulni, egy kicsit kimozdulni otthonról. A hideg idő ellen elsősorban megfelelő...

Fűszeres gyümölcssaláta

Hozzávalók a Fűszeres gyümölcssaláta elkészítéséhez 1 kisebb ananász1 sárgadinnye1 mangó1 csillaggyümölcs200 g nádcukor4 szem zöld kardamom1 szál ázsiai citromfűfél cm vastag szelet gyömbér1 szem...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!