Bálozó séfek

„A jövő még nincs itt, a jelen hamarosan nem lesz, az élet egyedüli pillanata az élvezet pillanata.”

Brillant-Savarin (1755-1826)

Az MNGSZ Budapest és környéke régiója és az Étrend Egyesület – három év kihagyása után – folytatni szeretne egy sokéves tradíciót: megrendezi a 12. budapesti Séf bált.

Hogy az „élvezet pillanata” ezen az estén is emlékezetes legyen arról a rendezvény két konyhafőnöke Nemeskövi Dénes és Ferenczi István gondoskodik. A büfé asztalra több mint 30 féle étel különlegességet terveznek, „a kezdetektől napjainkig” mottóval. Nemcsak a menü bőséges, de a büfé is 20-23 óráig tart nyitva. Ehhez bőségesen finom borokat kínálnak. Az est folyamán fizetős bár is rendelkezésre áll különleges italokkal, a szivarszoba mellett.

A vendégeket Lajsz András fogadja köszöntő italaival, a partnerek falatkáit kóstolhatják. A zene és tánc kísérője, az est moderátora Szamosi Ferenc „arany mikrofonos” séf kollega. Díszvendég a tisztelt tanító, mester, id. Dózsa György (Gyuri bácsi) és asztaltársasága…

Szeretettel várják vendéglátós társaikat 2010. február 6.-án szombaton, 19-02 óráig a Danubius Hotel Arénába.
Cím: Budapest, XIV. Ifjúság  útja 1-3

A belépő ára: 10.000.- Ft/fő, mely egyben tombola jegy is az értékes nyereményekhez!

A belépők megvehetők: (telefonos egyeztetés után)
-Ferenzi István (Hotel Aréna) 06-30-7428270
-Várhelyi Miklós(Duna Palota)06-20-4798805
-Schwarz András (Hotel Ibis Aero)06-30-9191853
-Kelemen Endre 06-20-252-4705

Távolabbról érkező  vendégeknek a szálloda kedvezményes szállás ajánlata:
Szoba: 2 fő / éj reggelivel 12.000.- Ft
Parkoló (igény szerint): 2000.-Ft 2 napra
Foglalási telefon: 36-1-889-5200
Foglalási fax: 36-1-889-5252

Email: arena.resrvation@danubiushotels.com

A foglalásnál fontos közölni: „a séf bálra”!

Tehát MINDENKIT várnak szeretettel a bálra, hiszen az apró örömök teszik széppé mindennapjainkat.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Királyi vadvacsora nemcsak ünnepekre

A vadászat az ember egyik legősibb tevékenysége és Magyarországon is évszázadokra visszanyúló  hagyománnyal rendelkezik. Kevesen tudják, de hazánk a gímszarvas trófeák tekintetében például mindig...

Wolf András sztárséf különleges őszi hagymaleves receptje

Vigyél energiát a szürke őszi napokba! Ne engedd, hogy a borús őszi-téli napok elrontsák a kedvedet, inkább hívd meg a barátaidat egy különleges őszi finomságra!...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!