HomeGasztronómiaGasztroOktoberfest Budapest 2013

Oktoberfest Budapest 2013

Az Oktoberfest ‘brand’ 2013-ban október 11-13 között végre Budapestre is elér és a világ méltán legnépszerűbb sörfesztiválja Párizs, Edinburgh, Sydney, Washington és persze München mellett a hazai fővárosban is megveti a lábát… azaz korsóját!

OKtóberfeszt Budapest

Az Oktoberfest esetén pedig nincs mellébeszélés: A sörivók Mekkája bizony méltán érdemelte ki a világ legnagyobb népünnepélye elnevezést és e felől a Münchenbe a fesztiválra érkező évi 6 millió látogató és a kicsapolt átlag 60 millió liter sör aligha hagy kételkedni valót.

Még 1810-ben történt, hogy a Teréz hercegnővel itt frigyre lévő I. Lajos király az egész várost meginvitálta a menyegzőre s bár ekkor még főleg sportról és a lovasversenyekről szólt a fáma, azért jó bajor szokás szerint sör is kiadósan került az asztalra.

A világháborúk és az 1980-as merénylet óta szerencsére a pár őszi felhőn kívül alig van, ami beárnyékolná  a rendezvényt. Az ezredfordulón a kissé fékevesztett tivornyázás megzabolázására este 6-ig csak hagyományőrzés van műsoron, de utána indul a programdömping és töretlenül folytatódik a literes kriglik tele csapolása a külön erre az alkalomra főzött sörökkel.

Budapesten pedig…

Ha nem is ilyen óriásik mérettel és látogatószámmal, de legalább ilyen hangulatban és lelkesedéssel készül a főváros az első budapesti Oktoberfestre a Kopaszi gáton, termelői vásárral, sörkorcsolyákkal, kulturutcával, ízes programokkal és persze iszonyatosan jó sörökkel fűszerezve!

Az első 5000 pénteki látogatónak ingyen sör jár.

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

Grillezett padlizsán és cukkini joghurtmártással

Bizonyára sokan vannak, aki fogyókúrára, vagy diétára kényszerülnek. A speciális étrendekbe sokszor nehéz új ízeket, új állagokat bevezetni. A grillezett zöldségek ezért jelentenek alternatív...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!