HomeGasztronómiaGasztroTeljes átvilágítás a német McDonald's-nál

Teljes átvilágítás a német McDonald’s-nál

A német Spiegel magazin értesülései szerint igazi vallatáson esnek át azok, akik Németországban szeretnének McDonald’s, vagy Subway franchise taggá válni: az intim személyes kapcsolatoktól kezdve, az egészségügyi állapotig semmi nem maradhat titokban – írja a Pénzcentrum híre alapján a Franchiseportál.

Talán kevesen gondolnák, hogy ahhoz, hogy valaki a fent említett két gyorsétterem-lánc tagjává  váljon mást is fel kell tudnia mutatni megfelelő üzleti háttéren kívül, de még a hamburger gyártási technika bizonyításán sem lepődnénk meg különösebben, azon azonban már többen, köztük a német hatóságok is fennakadtak, hogy miért kell a leendő tagnak házasságtörésétől kezdve, az egészségügyi állapotáig mindenről beszámolnia. A Subway lánchoz csatlakozni akaró vállalkozóknak például hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy „átvilágítsák” őket, terrorizmus ellenes okokra hivatkozva, de a róluk készülő jelentés tartalmaz az illető életvitelével, emberi kapcsolataival összefüggő információkat is. A McDonald’s tagjelöltjeitől azt is megkérdezik, hogy állnak a házasságtöréssel, vagy hogy mikor és milyen okból keresték fel legutóbb orvosukat. Schleswig-Holstein tartomány adatvédelmi biztosa szerint ez a gyakorlat azonban ütközik a német adatvédelmi törvény előírásaival. A McDonald’s az értesülésekre úgy reagált, hogy ezek a kérdések szükségesek ahhoz, hogy megfelelően felmérjék az ilyen hosszú távú üzleti kapcsolatban rejlő kockázatokat. A Subway nem kívánt reagálni a Spiegel megkeresésére.

(Forrás: Sipegel, penzcentrum.hu, franchiseportal.hu)
(Vendég & Hotel online)

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Bigos recept – Hagyományos lengyel káposztás-húsos egytálétel

A Bigos, más néven „vadászragu” (lengyelül: Bigos), a lengyel konyha egyik legismertebb és legkedveltebb nemzeti étele. A fogás alapját savanyú káposzta, friss fejes káposzta,...

Hízott kacsamáj terrine recept kakukkfüves körte chutneyval – Ünnepi előétel profiktól

Ünnepi receptek Hack Barnitól, a Costes Downtown séfjétől – elegáns ünnepi fogás modern gasztronómiai technikákkal A magyar gasztronómiai szektor ünnepi időszakban kiemelt figyelmet fordít a...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!