Ülésezett az MNGSZ Elnökség

0
7

GSZT Gasztro rovatA Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség 2011. szeptember 19-én tartotta első ülését, melyen több napirendi pont is megtárgyalásra került. Elsőként Prohászka Béla elnök bejelentette, hogy lemond az elnöki tisztségéről. Bár ezt már korábban írásban megtette, most indokolta is döntését. Legnyomósabb érvként azt említette, hogy mindenki barátságosan ígért, de sehonnét sem tudott támogatást szerezni a terveinek megvalósításához, pedig a gasztronómia magas vezetőink szerint is a húzó ágazathoz tartozik. Példaként említette a Magyar Nemzeti Szakács, Cukrász válogatottunk nevezési és felkészülési költségeinek előteremtését.

{module 221}

Ország image szempontból sem mindegy, hogy a világ legnagyobb gasztronómiai versenyén jelen lesz-e a magyar válogatott, vagy nem.

Az írásos lemondásban szeptember elsejétől nem kívánja ellátni az elnöki teendőket.

Keressik tehát azt a személyt, aki elhívatottságot érez a szakma iránt, elegendő időt tud áldozni érte, van némi gyakorlata civil szervezet vezetésében, angolul vagy németül társalgási szinten kommunikál és elfogadja az MNGSZ alapszabályában deklarált célokat. Aki ilyen személyt talál, kérik, jelezze az irodának, vagy Németh József jelölő bizottsági elnöknek.

Alapszabályuk szerint ilyen esetben az új elnök megválasztásáig két alelnök képviseli a Szövetséget.

Pető István tiszteletbeli elnököt kérte fel az Elnökség, hogy a fentebb említett időpontig koordinálja az apparátus munkáját, és a protokoll képviseletet lássa el.

Az Elnöki Tanácsadó  Testületnek Prohászka Béla továbbra is tagja marad, biztosítva ezzel, hogy a megkezdett dolgait zökkenőmentesen át tudja adni.

Az Ex-elnök ígéretet tett, hogy továbbra is segíteni fogja a kitűzött szakmai céljaink elérését.

Megrendezik ismét a Culinary Expo Magyar Bajnokságot. A verseny időpontja 2011. november 18-20. Ezeken a napokon lesz a Szakácsegyesületek Világszövetsége, a WACS által kiírt Global Chefs Challenge közép-európai melegkonyhai döntő is. Az MNGSZ harmadízben nyerte el a rendezés jogát, ezért, bizakodhatunk benne, hogy végleg Magyarországon marad a rendezés joga.

Döntött az elnökség, hogy idén nem rendezik meg a Gasztro Csatát. A rendezvény időpontját átteszik tavaszra. A helyszíne valószínűleg Baja lesz, mert itt látják leginkább azt az elszántságot, ami nélkül nem lehet sikeres a rendezvény.

Megvan a nyugdíjasok kirándulásának célpontja. Garaczi János, a Lajosmizsei Tanyacsárda társ tulajdonosa ismét jelentős gesztust tett a Szövetségnek. Vállalta, hogy Bács-Kiskun megyében megszervezi a kirándulás napjának programját és az egykori tanítómesterek jól tartását. Szabó Pál pedig a szállítási költségeket vállalta.

Egyetértés volt abban, hogy a Védnöki Táblás Házak mozgalmat a Soproni Régió mintájára kell folytatni.
Fontos volna minden városban frekventált helyen bemutatni azokat az üzleteket, amelyek szakmai munkájáért és korrekt üzletviteléért garanciát vállal az MNGSZ.

Megalakult a szponzori bizottság. A vezetője Lajsz András alelnök. Hozzá lehet fordulni, ha valaki érdeklődik a szövetséggel való szponzori együttműködés iránt.

Ő bonyolítja, az illetékes szakmai alelnökkel a szerződések előkészítését.

Szikora Zoltán Somelier bizottsági elnök vállalta, hogy somelier versenyt szervez az Ízek és Borok gasztronómiai kiállításon.
A HUNGEXPO ZRT. várja azoknak a jelentkezését, akik az Ízek és Borok gasztronómiai kiállításon vendéglőként, vagy büféként értékesíteni szeretnének. Az értékesítő hely ingyenes. A forgalom után 20%-ot kér a szervező. Az Elnöki Tanácsadó  Testület nevét Elnöki Ügyvivő Testületre változtatja az Elnökség. A döntéseit és tevékenységét, a honlapon keresztül, hírlevél formájában közlik a tagsággal. Ez biztosítja a friss hírek időbeni eljutását. Várják azokat az információkat, amelyeket ezen a fórumon keresztül szeretnének közzé tenni.

{module 221}