6.1 C
Budapest
2026 április 29, szerda
HomeGSZT+PályázatokA Magyar falu programban benyújthatók az első pályázatok

A Magyar falu programban benyújthatók az első pályázatok

Benyújthatók az idei első pályázatok a Magyar falu programban – tájékoztatta a Miniszterelnökség szerdán az MTI-t. A Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos által jegyzett közlemény szerint a szerdától elérhető három pályázati kiírásra összesen 23 milliárd forintot biztosít a kormány az ötezer fő vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, illetve az egyházközségek részére.

Közölték, hogy támogatást igényelhetnek az önkormányzatok a tulajdonukban lévő belterületi és külterületi utak, hidak, kerékpárutak építésére és felújítására, valamint az állami tulajdonú belterületi kerékpárutak felújítására. Az erre rendelkezésre álló keretösszeg 20 milliárd forint, a maximálisan igényelhető támogatási összeg pedig 40 millió forint – részletezték.

A kommüniké szerint a történelmi egyházak számára a program már meglévő és új közösségi terek fejlesztésére, közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre nyújt lehetőséget összesen 3 milliárd forint összegben. Közösségi tér kialakítása esetén 25 millió, foglalkoztatási és eszközbeszerzési támogatás esetén pedig 5 millió forint az igényelhető támogatási összeg felső határa – írták.

A pályázatok beadására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül van lehetőség április 30-ig, a támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik.

A Magyar falu programon keresztül nyújtott támogatásoknak köszönhetően fokozatosan javulnak a kistelepülésen élők életkörülményei, csaknem 900 településen pedig növekedésnek indult a lakosság száma – fogalmaztak, jelezve: a harmadik éve tartó program költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.

MTI

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Zakuszka

Hozzávalók a Zakuszka elkészítéséhez: 1 kg padlizsán1 kg pritaminpaprika1/2 kg paradicsom3 nagy vöröshagyma3 gerezd fokhagyma1 dl olajtört babérlevélsó, borscukor Elkészítés:...

Tojás muffin spenóttal és füstölt mozzarellával

A tojás muffin egy könnyű reggeli és egyszerűen elkészíthető. Mindössze 30-60 perc alatt kész a remek tojásos étel, mely nem csak reggelire fogyasztható. Ráadásul...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!