20 százalékkal nőtt a Lidl borexportja

Közel 15 millió palack magyar bort értékesített a Lidl Magyarország 2017-ben, amelynek mintegy felét exportálta külföldre. Az európai vásárlók a Királyleánykát, a Tokaji Furmintot és a Szürkebarátot keresték a leginkább – derült ki a Lidl Wine Expo Hungary-n, ahol 21 borvidék 366 féle bora közül választották ki a nemzetközi szakértők azokat, amelyek 2018-ban kerülnek majd fel Európa szerte a Lidl áruházak polcaira.


Idén 5. alkalommal rendezte meg a Lidl Magyarország a Lidl Wine Expo Hungaryt, amelynek célja, hogy a magyar borok Európán belüli népszerűsítésével támogassa a hazai bortermelőket. Az idei rendezvényen 10 európai ország – köztük Németország, Írország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Románia, Horvátország – képviselői 21 borvidék 366 különböző borát kóstolva választhatták ki azokat a magyar borokat, amelyeket saját piacaikon tesznek elérhetővé a vásárlók számára. A rendezvény különös jelentőségű a kiváló minőséget képviselő kisebb családi és kézműves pincészetek számára, hiszen a Lidl Magyarország kiemelten fontosnak tartja, hogy számukra is biztosítsa a külföldi piacon való megjelenés lehetőségét. A tét pedig hatalmas, hiszen tavaly 3,1 millió palack bort rendeltek a rendezvényt követően a Lidl nemzetközi képviselői, akiknek munkáját idén is olyan elismert borszakértők segítik, mint Caroline Gilby és Richard Bampfield Master of wine-ok.


A rendezvénysorozatnak is köszönhetően 2017-ben a Lidl Magyarország mintegy 14,9 millió palack magyar bort értékesített, ami mintegy 20 százalékkal haladja meg az előző év eredményét. Az eladás növekedése közel azonos volt a hazai és európai piacon: így a 2016-os 6,3 millió palack eladását követően 2017-ben mintegy 5 milliárd forint értékben 7,8 millió palack bort értékesített itthon a Lidl Magyarország. Emellett további mintegy 7 millió palack bort exportáltak a magyar borászatok Európába az áruházláncon keresztül. A Lidl Magyarország 9,7 millió euró értékű export teljesítménye így mintegy 10 százalékát adja a 103,7 millió eurós teljes hazai bor- és mustexportnak[1]. A külföldön legnépszerűbb, legnagyobb palackszámban értékesített borok a Királyleányka, a Tokaji Furmint és a Szürkebarát voltak 2017-ben.
A Lidl Wine Expo Hungary megnyitóján Font Sándor, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke kiemelte: „A magyar borok presztízse mind idehaza, mind Európában jelentősen növekedett. Az elmúlt időszakban igen jelentős források álltak rendelkezésre a szőlő- és bortermelők fejlesztési elképzeléseik megvalósítására. A hazai és nemzetközi piacra ható marketingmunka, a nemzetközi vásárokon való megjelenés, és a nemzetközi kereskedő-hálózatokkal kialakult kapcsolat eredményeképp tavaly jelentős mértékben nőtt az export. A Kormány stratégiai partnerként tekint továbbra is az imázsterméket előállító szőlő- és bortermelőkre.”
A rendezvény sajtótájékoztatóján Nepp Zoltán, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezetője hangsúlyozta, idén rekordszámú, 1000-nél is több bort neveztek, ami jól mutatja, hogy mára hazánk egyik meghatározó seregszemléjévé vált a Lidl Wine Expo Hungary. Hozzátette: „A rendezvény az áruházlánc 2013-ban, a »Lidl a magyar beszállítókért« címmel indított programjához kapcsolódik. A vállalat folyamatosan bővíti a magyar beszállítóktól származó termékek választékát: mára 320 hazai vállalkozás 2500 árucikke található meg a Lidl Magyarország áruházainak polcain. A program ugyanakkor a Lidl nemzetközi hálózatában rejlő lehetőségeket is elérhetővé teszi partnerei, így a hazai borászok számára. Büszkén mondhatom, hogy Európa 10 országának több mint 5000 Lidl üzletében találhatnak kedvükre való terméket a magyar borok szerelmesei. Ez pedig mind biztosabb megélhetést, töretlen szakmai fejlődési lehetőséget biztosít borászaink, beszállítóink számára.

(SAJTO YP)