HomeTurisztikaBelföldPróbáljon szerencsét Hollókőn

Próbáljon szerencsét Hollókőn

A „Próbáljon szerencsét Hollókőn” elnevezésű, ÉMOP-2.1.1/A-12-k-2012-0005 azonosítószámú projekt kivitelezési munkálatai keretében a Hollókői Vár felújítása Pünkösd után elkezdődött.

Hollókői vár felújítása

A felújítási munkálatok várhatóan ez év végéig eltartanak majd. A felújítás érinti a Várnál zajló rendezvényeket is, így az augusztus 9.-ére tervezett, az évről évre egyre népszerűbb „Mesés Várjátékok” nevű családi rendezvény és a Szent István napi Várjátékok ( 2014. augusztus 20.) is sajnos elmaradnak.

2014. augusztus 20-n, a még mindig építési munkálatok alatt lévő, de már látogatható Ófalu területén tartják meg rendezvényüket a hollókőiek, Szent István napi Kenyérünnep elnevezéssel (részletek hamarosan a www.holloko.hu honlapon), mely alkalmával az Ófalu udvarai fognak megelevenedni.

A „Mesés Várjátékok” elmaradása miatt pedig 2014. szeptember 20-n tartanak egy nagy és ingyenes családi rendezvényt, mely alkalmával a gyerekek elsőként vehetik birtokba a most épülő Holló Jankó játszóteret (mellékelt kép szerint). A „Holló Jankó Mesenap” rendezvény során animátorok, kézművesek, sok-sok móka és különböző finomságok várják a családokat a Hollókő nagyparkolójából nyíló helyszínre.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egyszerű banános pite recept

Megmaradt pár banán, amit már a gyerek nem akar megenni, mert kezd barnulni a héja. Pedig igazán ezek az érett és finom darabok. A...

Szakácskönyvet ajándékoz hűséges vásárlóinak a Lidl

Megjelent Mautner Zsófi és Széll Tamás Ízek nyomában című szakácskönyve a Lidl Magyarország gondozásában, melyet a mai naptól az áruházlánc hűséges vásárlói ajándékként kaphatnak...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!