Idei százezredik látogatóját köszöntötte az Aeropark, ezzel Magyarország leglátogatottabb kiállítóhelyei közé került. A ferihegyi repülőmúzeum a télen is fogadja a látogatókat, évről évre gazdagabb gyűjteménye pedig tovább bővül.
A pandémia előtti időszakban évente jellemzően 70.000 látogató fordult meg az Aeroparkban, de a tavalyi „csonka” esztendőben is ugyanennyi vendéget fogadott a Légiközlekedési Kulturális Központ által üzemeltetett kiállítóhely, annak ellenére, hogy a múzeum a 2021 eleji korlátozások miatt csak májusban nyithatta meg a kapuit. Az idei 100.000 látogató viszont minden szempontból rekord. A vendégek mintegy harmada a népszerű reptérlátogatás programra is jegyet váltott, az Aeropark túravezetői – mintegy 900 túrán – közel 30.000 embert kalauzoltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött, valamint az Aeroplex of Central Europe karbantartóbázisán – közölte Kránitz Balázs, az Aeropark ügyvezető-helyettese. Az idei évtől Ferihegy mellett a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is beindultak a reptérlátogatások.
A magánszemélyek által alapított, közhasznú nonprofit szervezetként működő Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) közel egy évtizede, válságos állapotban vette át a kiállítóhely üzemeltetését, azóta törekszik a gyűjtemény, közösségi tér és az ismeretterjesztő programok folyamatos fejlesztésére. A látogatók minden évben jelentősebb újdonsággal találkozhatnak, és a polgári légiközlekedés egyre szélesebb spektrumát ismerhetik meg. Az idei év újdonságai közé tartozott a történelmi repülőgépek között a „kukacbombázónak” becézett Kamov Ka-26-os mezőgazdasági helikopter, szintén idén nyáron érkezett a kiállítóhelyre az a Cessna Citation, amelynek köszönhetően az üzleti gépek világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. A restaurálási program ezévi elemeként külső-belső felújításon esett át az a Jak-40-es repülőgép, mely hosszú időn át a műszeres leszállítórendszer kalibrálását látta el Ferihegyen, és számos balkáni repülőtéren. Két nagyméretű, utasbeszállító autóbuszban pedig tematikus kiállítást rendeztek be a szakemberek: az egyikben azt ismerhetik meg a vendégek, hogyan dolgoznak a Hungarocontrol légiforgalmi irányítói, míg a másikban az Aeroplex hangáraiban zajló repülőgépkarbantartások folyamatát mutatjuk be.
Az LKK – a BKV és a Volánbusz mellett – az ország legnagyobb aktív Ikarus nosztalgiabusz-flottáját üzemeltető szervezete, mely egyben a repülőtér történetéhez szorosan kötődő autóbuszok felkutatását, restaurálását és bemutatását is jelenti. Az Aeropark így a magyar ipartörténet egyik legsikeresebb márkájának kultúráját is gondozza – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, az LKK alapítója.
A fejlesztések 2023-ban sem állnak meg. Folyamatosan újulnak meg a Malév történelmi repülőgépeinek pilótafülkéi, és utasterei, de a Budapest Airportnak köszönhetően újabb repülőgépek és autóbuszok érkezése is várható a múzeumba. A már évek óta működő Airbus A320Neo és Cessna szimulátor mellett a látogatók januártól már abba is belekóstolhatnak, hogyan dolgoznak a helikopterpilóták, 2023 elején ugyanis szolgálatba áll az új Mi-2-es szimulátor. Akárcsak idén, jövőre is számos nagy rendezvényt szervez az Aeropark, amely a nyári szezont a Múzeumok éjszakájával indítja, amit a Kéklámpás találkozó követ, október első hétvégéjén pedig újfent a magyar autóbuszgyártás ikonikus járművei költöznek be a parkba, a 10-12 ezer látogatót vonzó V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra.
Az Aeropark együttműködésben a Budapest Airporttal, a Hungarocontrollal és az Aeroplex-szel arra törekszik, hogy minél többen ismerjék meg a magyar polgári repülés és a légiközlekedési iparág múltját, jelenét, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működését. Emellett kiemelt feladat a repülőtéri szakmák megismertetése és az utánpótlás-nevelés, ennek jegyében minden évben óvodás és iskolás csoportok százait visszük pályaorientációs reptérlátogatásra, a nyári hónapokban pedig repülős táborokat szervezünk az általános és középiskolás korosztálynak. A repülős ismeretterjesztés nemcsak a múzeumban, hanem a világhálón is folytatódik. Az Aeropark légiközlekedési Youtube-csatornája közel 73 ezer követővel rendelkezik, az eddig megjelent mintegy 260 repülős dokumentumfilm 20,3 millió megtekintést ért el.
FotÓ: Aeropark