Szingapúrban a Visegrádi Négyek

0
5

Október 23. és 25. között zajlott az Internationale Tourismus Börse (ITB) ázsiai társrendezvénye, a szingapúri ITB Asia. A „Visegrádi Együttműködés” országainak nemzeti turizmusmarketing szervezetei 2008 óta vesznek részt az ázsiai térség legjelentősebb turisztikai szakvásárán.

Visegrad V4

A világon regisztrált nemzetközi turistaérkezések számának dinamikus növekedése nagymértékben köszönhető az úgynevezett távoli, feltörekvő küldőpiacoknak, melyek hatalmas potenciált jelentenek Magyarország számára is. Ezek közé tartoznak az ázsiai küldőpiacok is. Az innen érkező vendégeknek több mint 700 ezer vendégéjszakát köszönhetnek éves szinten a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek, ami nagyságrendileg az észak- és dél-amerikai piacokról összességbében érkező vendégforgalomnak felel meg – mondta el Horváth Gergely az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató helyettese. A szakember hozzátette: a hazánkba irányuló külföldi vendégforgalomnak kb. 15%-át adják a távoli, tengerentúli küldőpiacok. Az erősödő ázsiai gazdaságok utazói egyre nagyobb számban utaznak Európába, ezért stratégiai cél, hogy Magyarország is szerepeljen az úti céljaik között. Az ázsiából Magyarországra érkező és hazánk kereskedelmi szálláshelyein megszálló vendégek száma több mint 12%-kal növekedett 2012-ben az előző évhez képest. A növekedés idén is folytatódott: a KSH előzetes adatai szerint, kereskedelmi szálláshelyeinken több mint 21%-kal nőtt az ázsiából származó vendégéjszakák száma 2013 első 8 hónapjában, az előző év azonos időszakához képest. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy minél több utazásszervezővel létesítsen üzleti kapcsolatot és elérje, hogy Magyarországot vegyék fel kínálatukba.

Horváth Gergely személyesen is részt vett az ITB-Asia vásáron, ahol tárgyalt a NATAS (Szingapúri Utazási Irodák Szövetsége) képviselőivel, valamint egyeztetést folytatott a V4 országok Szingapúrban tartózkodó vezetőivel is.

Az ázsiai utazók szemében egy európai utazás a társadalmi státuszuk növelését is jelenti, fontos további motiváció a kulturális, történelmi és épített örökség megismerése, valamint a vásárlás. Általában tíz napot töltenek egy-egy út alkalmával Európában, és több országot látogatnak végig. Ezt szem előtt tartva a V4-országok közösen népszerűsítették a közép-kelet-európai utakat 63 m2-es standjukon Szingapúrban. A V4-országok „európai kvartett” néven futó turisztikai együttműködését szabályozó marketingterv alapján az ázsiai megjelenést ezúttal a szlovák partnerek építették és üzemeltették. A bemutatkozásban rejlő lehetőségeket a cseh és a magyar résztvevők ismerték fel elsőként: a turisztikai marketingszervezetek mellett hazánkat és Csehországot is hat-hat turisztikai vállalkozás is képviselte a közös standon.

A kiállítás ideje alatt a partnerországi megjelenés mellett koncentrált a magyar megjelenés is: A szingapúri magyar nagykövetség többek között az ITB Asia miatt időzítette gazdasági rendezvényét október közepére, így a turizmusban érdekelt vállalkozások is részt tudtak venni az október 22-én lebonyolított „Focus on Hungary” elnevezésű üzletember találkozón. A Hilton Singapore Hotelben lebonyolított egész napos eseményre a magyar gazdasági élet több szektorának képviselői utaztak ki, és bonyolítottak le tárgyalásokat a közel 100 regisztrált szingapúri cég képviselőivel. A turizmus szakma képviselői is részt vettek az október 23-án megtartott ünnepi fogadáson, ahol a Magyar Turizmus Zrt. által meghívott hazai szakács és cukrászmester gondoskodott a magyar konyha étel- és cukrászati különlegességeit felvonultató választék eredeti ízvilágáról.

A kiállítás ideje alatt magyar gasztronómiai napokat is rendeznek az üzletember-találkozónak és a fogadásnak is helyt adó Hilton Singapore Hotelben. Az október 24-25-én zajló „Taste of Hungary” sorozat keretében a magyar szakácsművészet mesterei, valamint a Csányi Pincészet és a Tokaj Kereskedőház borai kápráztatták el a szingapúri érdeklődőket.