6.1 C
Budapest
2026 június 14, vasárnap
HomeTurisztikaBelföldVándortábor két keréken

Vándortábor két keréken

A Felső-Tisza-vidéktől kezdve a Bükki-hegységen át, egészen Székelyföldre is vezetnek Bringás Vándor útvonalak a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szervezésében. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is nagy az érdeklődés, de még vannak szabad turnusok. A táborba 17-25 fős iskolai csoportok, alapítványok, egyesületek és olyan intézmények jelentkezését várják, amelyek felső tagozatos és középiskolás diákokat, ifjúsági közösségeket fognak össze.

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) célja a hazai tájakon történő kerékpározás népszerűsítse, ezért 2022-ben több hazai és két erdélyi térségben is várják a diákokat a nyári szünidő alatt. A diákok előre megtervezett és biztonságos útvonalakon kerékpározhatnak saját pedagógusaik kíséretében. A csoportok egy hét alatt – nehézségi szinttől függően – 150-250 kilométert tesznek meg, és egy-két naponta váltanak táborhelyet. Táborok tudatosan „zöld” táborok, ahol nagy figyelmet fordítanak arra, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyom. “A bringás vándortáborokat úgy terveztük meg, hogy biztonságos és kiépített kerékpárutakon lehessen haladni, vagy ahol ez nincs, ott kifejezetten kis forgalmú utakon vagy kerékpározható földutakon, töltéseken lehet tekerni” – mondják a szervezők.

A vándortáborok keretében az ország több pontján kerekeznek majd a diákok: egyebek mellett a Bükk – Aggteleki-hegység, a Felső-Tisza-vidék, a Zempléni-hegység, a Dunakanyar, Vértes – Velencei-tó, Balaton-felvidék, vagy a Fertő-vidék várja jelentkezőket. A hazai útvonalakon túl két erdélyi, a Székelyföld illetve az Érmellék-Szamoshát vándortábor is gazdagítja a kínálatot. Az érdeklődők részletes információt a https://www.bringasvandor.hu oldalon szerezhetnek.

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egres granita

Hozzávalók az Egres granita elkészítéséhez: 1/2 kg egres50 g gyümölcscukor4 dl víz2 db lime leve1/2 citrom leve Elkészítés: Az egrest...

Klasszikus, békebeli káposztás batyu recept – Puha tésztával és sült káposztával

A káposztás batyu méltán tartozik a magyar konyha egyik legkedveltebb sós süteményei közé. Ez a kívül aranybarnára sült, belül puha kelt tésztából készült finomság...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!